Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mi várható a trattoriában?

2014. december 12. 10:03
Ruprecht László mesterszakácsot a Chianti étteremben kérdeztük a karácsonyi menüről.

Ruprecht László közel 6 éve került a Chianti étterembe, ahova magával hozta az étterem konyhájának jelenlegi stílusát. Az irányvonal kialakításáért azóta ő felel - azaz executive chef -, Varga Roland pedig a mindennapokban tölti be a chef szerepét.

László korábban dolgozott a budapesti Four Seasonsben, a Kempinskiben, vidéken például Parádsasváron is. Járt Franciaországban szakmai tanfolyamokra, a tanulást viszont nem hagyta abba, hiszen folyamatosan képzi magát. Az ország minden táján felelős az éttermek konyhájának kiállításáért, emellett pedig a Stílusos Vidéki Éttermiség, röviden a „SVÉT” elnöke.

Ahogy mondta, a karácsonyi menüjük a magyar ízekre épül, csak kicsit újragondolva. Ez főleg a struktúraváltásban fog megjelenni, például a többség számára megszokott szilárd ételek habként jelenhetnek meg a tányéron.

A hazai szokásokhoz híven a hal és a pulyka dominál majd az ételeknél, ami keveredik a nemzetközi konyha ízeivel. Elöljáróban annyit árult el, hogy halleves kis thai ízesítéssel, szarvas gerinc, kacsa kétféleképpen, és desszertek krém formában kóstolhatóak majd meg. Ezek alapanyagai főleg a dió és a mák lesznek. 

Az alapanyagokat egyébként főleg Budapestről szerzik be, de a zöldségeket Veszprémben veszik. A boroknál a hazai minőséget preferálják, ám a külföldi pincékből is jó néhány megtalálható a kínálatban.

A séf elmondta, hogy éttermükkel a manapság Budapesten és külföldön menő bisztrókonyha vonalat képviselik, ahol a hagyományokat tiszteletben tartva egy kicsit mást adnak. Például mákosgubát fagylalttal. Szerinte a hazai gasztronómia kezd áttolódni ebbe az irányba, ami főleg az új technológiáknak köszönhető, ezáltal pedig a séfeknek nagyobb a mozgásterük, és kreatívabbak is lehetnek. Véleménye szerint Veszprém szerencsésnek mondható ebben a szempontból, ugyanis három éttermet is fel tud sorolni, akik ebbe a csoportba tartoznak.

2014-ben a Chianti Éttermet 13 pontra (egy szakácssapkára) értékelte a Gault & Millau 2015 étteremkalauz.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.