Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Figyeljünk egymásra

2014. december 7. 18:54
A Gizella Nőikar adventi koncertje tette meghittebbé az ünnepi készülődést vasárnap este a Chonoky iskolában.

Az intézmény vezetője, dr. Górné Fazekas Ágnes üdvözölte a megjelenteket, majd Tóth Györgyi, a városrész önkormányzati képviselője arról beszélt, hogy advent a karácsony előtti örömteli várakozás, a felkészülés ideje. 

Tóth GyörgyiTóth Györgyi

Az éves rohanásunkban mások a céljaink, de ahogy megérintenek a karácsonyi fények, megérezzük a mézeskalács illatát, vagy meghallgatunk egy adventi koncertet, egyformán ölel át minket az ünnep hangulata. Hozzátette, közös ünnepeink jelzik az állandóságot, közelebb hozzák egymáshoz a helyi lakóközösségek tagjait is. “Legyen ebben az időszakban a jelszavunk az odafigyelés egymásra” - zárta gondolatát. 

A köszöntőket követően meggyújtották advent második gyertyáját, majd a Gizella Nőikar műsora tette még meghittebbé az ünnepi hangolódást. 

 

Cseh Zoltán
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.