Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Festmények egy költő emlékére

2014. december 3. 23:39
Borscs Ljubomir festőművész munkáiból nyílt kiállítás a városháza aulájában szerdán.

A Veszprémben élő, lvivi születésű ukrán zenész-festőművész „A meggyes-kertben, kunyhó mellett…” című tárlatát Tarasz Sevcsenko ukrán költő születésének kétszázadik évfordulójára ajánlotta.

Az 1814-ben, jobbágy családban született Sevcsenko az ukrán irodalom egyik legjelentősebb alakja. Munkássága, politikai tartalmú versei miatt 1847-ben internálták, tíz év után nyerte vissza szabadságát. Büntetésének részeként az írástól és festéstől is eltiltották, munkáit titokban készítette és gondosan elrejtette ebben az időszakban. 1861-ben, hosszas betegség után hunyt el. Legismertebb kötete a Kobzár.

Porga GyulaPorga Gyula

A szerdai megnyitón megjelenteket Porga Gyula polgármester köszöntötte, aki kifejtette: szerencsések vagyunk, hogy ha más kultúrákkal szeretnénk megismerkedni, nem kell messzire mennünk: a városban számos kisebbségi önkormányzat működik, akik kultúrájukkal színesítik Veszprém életét.


„Én hiszek az európai kultúra egységében, és az ukrán kultúra ennek ugyanúgy része, mint a magyar. Vannak persze különbségek, minden nemzetnek megvannak a maga sajátosságai, és jó látni, hogy milyen kis távolság van e két kultúra között” – fogalmazott a polgármester.


Stefuca ViktóriaStefuca Viktória

Stefuca Viktória, az Országos Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat alelnöke Borscs Ljubomir munkásságát méltatta, majd Sevcsenko emlékezetével kapcsolatban Petőfit hozta fel párhuzamként az idén kétszáz éve született költő jelentőségének érzékeltetésére.

Veszeli LajosVeszeli Lajos

Veszeli Lajos festőművész Borscs Ljubomir szülővárosának, Lvivnek magyar kötődéseit vázolta fel. Tanulságként megfogalmazta: Európa szívében ezer szállal kötődünk egymáshoz, és a művészet az, ami leginkább összeköt minket, ez az, amiért érdemes élni, ez az, amivel érdemes foglalkozni.

A kiállítás képei Borscs mindkét otthonát: a Kárpátok vonulatait és a Balaton-felvidéket egyaránt megjelenítik.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.