Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rövidfilmes jubileum

2014. október 13. 12:07
Tizedik alkalommal rendezték meg a Pannonfíling Mozgóképes Találkozót szombaton az Expresszóban.

A korábbi években megszokottakhoz hasonlóan ezúttal is nyílt versenyre hívták a vállalkozó szelleműeket, akár elsőfilmes amatőrök is nevezhettek, és volt is, aki összeszedte a bátorságát, és megmérettette magát a közönség és a zsűri által. Természetesen gyakorlottabb nevezőket is találtunk az idei mezőnyben, vizsgafilmeket, médiastúdiók támogatásával készült alkotásokat is indítottak a Veszprémi Ünnepi Játékok Kft. támogatásával, Porga Gyula polgármester fővédnöksége alatt megrendezett filmfesztiválon. 

A bemutatott 28 versenymű között akadt kisjátékfilm, dokumentumfilm, animációs film, videóklip, és filmetüd is. A zsűriasztalnál Gecs Mónika, a Vekkord Összművészeti Egyesület alelnöke és művészeti koordinátora, Buvári Tamás rendező, forgatókönyvíró, Kövi Gergő rendező, forgatókönyvíró, a tavalyi találkozó nyertese is helyet foglalt, azonban érezhetően Réz András filmesztéta volt a fő véleményformáló, aki a tőle megszokott karcossággal fogalmazta meg véleményét a látottakról, és talán ítésztársait is magával húzta a kritikusabb szemléletmód felé. 

Az első díjat végül Nagy Kálmán kapta, Gubanc című alkotásáért. A második helyezett Bunda Balázs és Varga Máté Út a boldogsághoz című kisfilmje, a harmadik helyezett pedig Szalkai Péter Symbolica című alkotása lett. A nyertesek 100.000 forint pénzjutalmon osztozhattak, valamint belépőket nyertek a 2015-ös VeszprémFest koncertjeire. A budapesti Polifilm Műhely különdíját Szelestey Bianka kapta A visszautasíthatatlan ajánlat című filmjéért. A közönség Bunda Balázs és Varga Máté Út a boldogsághoz filmjét szavazta meg a legjobbnak, így hozzájuk került Debreczeny Zoltán „Egy jó hely szelleme” című festménye.

Németh Csaba szervező kérdésünkre elmondta: jól sikerült a rendezvény, sok néző érkezett és érdekes beszélgetések alakultak ki a filmek kapcsán, amelyek egyébként az utóbbi évek egyik legerősebb mezőnyét alkották. Hozzátette: örül annak is, hogy a jubileumi Pannonfílinget az eredeti helyszínen, az Expresszóban rendezhették meg - az elmúlt években a Séd Mozi átépítése miatt kellett ideiglenesen költöznie a rövidfilmes találkozónak. 

Schöngrundtner Tamás
Cseh Zoltán
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.