Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprémiek az I. világháborúban

2014. szeptember 30. 19:29
Korhű ruhába öltözött őrség, ágyúlövés, bakanóták várták az érdeklődőket a Laczkó Dezső Múzeum I. világháborút, és annak veszprémi hétköznapjait bemutató kiállításán.

Stílusosan a veszprémi Légierő Zenekar alkalmi koncertjével nyitotta meg kapuit a Lackó Dezső Múzeum legújabb tárlata, aminek témája a 100 esztendővel ezelőtt kitört I. világháború.

Porga Gyula polgármester köszöntőjében hangsúlyozta: Veszprémben elsőként alakult meg az I. világháborús centenáriumi emlékbizottság, amely egy négy esztendős programot állított össze. Ennek a tervnek az egyik, és ebben az évben a legjelentősebb eseménye a mostani tárlat, ami jól bizonyítja a helyi közösség erejét. Hiszen a kiállításon látható tárgyak egy részét a veszprémiek adták össze, ők segítettek abban, hogy méltóképpen emlékezzünk meg a Nagy Háborúról, amelynek hatását még most is érezhetjük.

Porga GyulaPorga Gyula

Dr. Földesi Ferenc nyugalmazott ezredes, helytörténész szakmai bevezetőjében felvillantotta az első nagy világégés fontosabb momentumait. Kitért a harcok technikai hátterére. De legfontosabb kérdésnek azt tartotta, hogy igazából ennek a négy éves harcnak az igazi győztese a halál volt. Nagyon sok civil és katona vesztette az életét a harcokban egyaránt. Nagyon sok veszprémi maradt a harctéren. Erről tanúskodik két, a városhoz köthető ezred története is. Véleménye szerint ennek a kiállításnak az ereje abban van, hogy nem csak a harctéri eseményekre koncentrál, hanem a hátországi, jelen esetben a veszprémi hétköznapokra is.

Kun-Szabó IstvánKun-Szabó István

A honvédelmi minisztérium képviseletében Kun-Szabó István vezérőrnagy, helyettes államtitkár kiemelte:  a magyar honvédek a háború során is bizonyították, hogy őket a hazaszeretet, a becsület, a szolidaritás eszméi mozgatták. Ezeket az értékeket tartották a legfontosabbnak. és még a legsötétebb napokban sem felejtették el. A mai honvédség is ennek szellemében él, dolgozik.

Perémi Ágota, a múzeum igazgatója zárásként megköszönte a munkát Rainer Pál régész-muzeológusnak, a tárlat rendezőjének. Felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy a múzeumi szabadegyetem számos előadása foglalkozik még az I. világháború témájával.

A megnyitón közreműködött a Veszprémi Petőfi Színház két művésze, Kőrösi Csaba és Szűcs László.

Pethő Imre
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.