Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Vastag Tomi nem jó nő

2014. szeptember 28. 11:57
Vasárnap esténként találkozhatunk a televíziót figyelve Vastag Tomival, de nem biztos, hogy felismerjük, hiszen minden alkalommal más-más énekes bőrébe bújik.

- Mit gondoltál, amikor megkerestek, hogy szerepelj a Sztárban sztár következő sorozatában?

- A műsor felépülése elnyerte a tetszésemet, úgy láttam, hogy a szórakoztatás mellett valódi értékeket is közvetít a nézők felé, például a fiatalok olyan előadókat ismerhetnek meg, akikkel esetleg korábban nem találkoztak. Az sem utolsó szempont, hogy mi is jól érezzük magunkat, megmutathatjuk, mi is rejlik bennünk, miközben más énekeseket keltünk életre a színpadon.

Vastag Tomi Cher-ként
Kép: tv2Vastag Tomi Cher-ként
Kép: tv2

- Milyen érzés más bőrébe bújni?

- Nagyon furcsa. Eddig három előadót formálhattam meg: John Lennont, Shert és Fekete Pákót. Ezekből többek között az derült ki, hogy nem vagyok jó nő, Lennon szerepében nagyon jól éreztem magam, a legutolsó előadásban pedig mindent megtettem a produkció sikere érdekében, de nem lehetett többet kihozni belőle.

John Lennon-ként
Kép: tv2John Lennon-ként
Kép: tv2

- A következő alkalommal testvéredet, Vastag Csabát kell alakítanod.

- Nehéz feladat lesz, hiszen sok a hasonlóság közöttünk, úgy kell megformálnom, hogy ne engem lássanak benne. Csaba sokat segített a felkészülés során, illetve gyakran koncertezünk együtt, látom, amit a színpadon tesz, de itt 2 percben kell megmutatnom 23 év ismeretségét.

- Mennyi idő marad a felkészülésre egy-egy műsor előtt?

- Sűrűek a napjaim, a próbák és a forgatások sok időt elvesznek, mellette a televíziós feladatokat is teljesítenem kell, illetve a színházzal is össze kell egyeztetni a programot, hiszen négy darabban játszom egyszerre. A tv2 jó partnernek bizonyul, mindenben segít, hogy maradjon időm a fontos dolgokra.

Jó barátság alakult Vastag Tomi és Sipos Peti között
Kép: facebook, Vastag Tomi hivatalos oldalaJó barátság alakult Vastag Tomi és Sipos Peti között
Kép: facebook, Vastag Tomi hivatalos oldala

- Ki a favoritod az énekesek közül?

- Koós Réka kiesését nagyon sajnáltam, tetszettek a produkciói, de Kökény Attilával és Sipos Péterrel is jó barátokká váltunk. Nehéz kiemelni bárkit is, hiszen egy adást megnézve csupa jó előadást láthatunk. A kulisszák mögött egymásnak segítünk, hogy mindenki a legjobbat hozza ki magából a vasárnap esti élő adásban.

Cseh Zoltán
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.