Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megnyílt a várbörtön a látogatók előtt

2014. szeptember 20. 14:50 // Forrás: mti
A kulturális örökség napjai alkalmából megnyitotta kapuit a hétvégén a látogatók előtt az egykori veszprémi várbörtön, ahol a hírhedt bakonyi betyár, Savanyó Jóska is raboskodott.

A börtön elődje 1754 és 1763 között épült az akkori megyeháza pinceszintjén, ahol földbe vájt cellákban éltek a rabok. Az 1810-es veszprémi földrengést követően új helyet kerestek a börtönnek, a rabokat végül 1853-ban költöztették a mai törvényszék épületében lévő várbörtönbe – mondta el az MTI-nek Németh-Egry Emőke, a Veszprémi Járásbíróság fogalmazója, a program szervezője. A büntetés-végrehajtási intézet 2003-ig működött, amikor egy ombudsmani jelentés nyomán az ott raboskodó, előzetes letartóztatásban lévő több mint 150 embert átvitték a városban épült új intézetbe.

A várbörtönt már többször megnyitották a nagyközönség előtt. A látogatók reakciója legtöbbször a döbbenet, hiszen az alig kilenc négyzetméteres cellákban esetenként 5-6 rab lakott mostoha körülmények között - fogalmazott Németh-Egry Emőke, hozzátéve, hogy az intézet egykor 55 fő számára épült, de volt idő, amikor 250 fogvatartottat őriztek a börtönben, ahol vezetékes víz csak 1984–től, meleg víz pedig egyáltalán nem volt.

A mínusz harmadik szinten berendezett cella mutatja a hajdani körülményeket a látogatók számára, a megmaradt falfirkák az egykori lakók lelkivilágát tükrözik. Két emeletes ágy, egy asztal és egy illemhely, mindössze ebből áll a berendezés – mondta a programszervező. Az őrök egykori irodáját, az ablak nélküli zuhanyzót és a rabok "levegőzőjét" is megnézhetik az érdeklődők – tette hozzá.

A nyílt napokon általában nagy az érdeklődés a várbörtön iránt, naponta több mint 100 látogató nézi meg a kuriózumnak számító létesítményt, így van ez a kulturális örökség napjain is - mondta Németh-Egry Emőke.

vehir.hu
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.