Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egyetemisták keltik életre István királyt

2014. szeptember 20. 10:23
A Pannon Egyetem hallgatói mutatják be az István, a király című rockoperát novemberben a Hangvillában.

A november 12-i előadás pénteki sajtótájékoztatóján a Hallgatók a Művészetért (HaMűv) Egyesület elnöke, Halmay Gábor elmondta: hét éve tervezi már, hogy Veszprémben is színpadra állítják a Szörényi-Bródy szerzőpáros művének koncert változatát. Ez az álom most támogatókra talált, és végre megvalósulhat. A dalokat a HaMűv saját zenekara, az egyetem kórusa és szóló énekesek adják elő, összesen mintegy negyven hallgató működik közre az előadás során. 

Halmay GáborHalmay Gábor

Dr. Mihalovics Péter miniszteri biztos kijelentette: amikor elvállalta a rendezvény fővédnökségét, még ifjúságpolitikával foglalkozott, és ezen a téren különösen fontosnak tartja, hogy átadják a fiataloknak azokat az egyetemes értékeket, amelyek ezer éve összetartják közösségünket – ennek pedig az az egyik leghatékonyabb módja, ha ezeket az értékeket a fiatalok maguk fogalmazzák meg, mutatják be. 

A miniszteri biztos szerint a legfontosabb értékek, amelyeket Szent István életével és munkásságával meghagyott számunkra az európaiság, a magyar államiság és a kereszténység. 

dr. Mihalovics Péter

Porga Gyula polgármester emlékeztetett: a Pannon Egyetem és az önkormányzat számos területen működik együtt. Sokak az egyetem szemére vetik, hogy a hallgatók kevésbé vesznek részt a város közösségi életében, ennek most teret és lehetőséget biztosítanak. A polgármester abban bízik, hogy ezzel elindítanak egy folyamatot, ami a kulturális és művészeti területen aktivizálhatja az egyetemi polgárokat, és ezzel is erősítik a civilek és az intézmény közötti kapcsolatokat. 

Porga GyulaPorga Gyula

Dr. Friedler Ferenc rektor felhívta a figyelmet arra, hogy a Pannon Egyetemen nincs művészeti képzés, nagyrészt mérnököket képeznek. Ugyanakkor úgy gondolja, hogy egy mérnök lehet kiváló szakember a maga területén, de igazán sikeres csak akkor lehet, ha a művészetekben is eligazodik. Ezért van az, hogy a Pannon Egyetemen nem végezhet informatikus úgy, hogy művészettörténetet ne hallgatna.

 

Az előadást Szeles József, a Petőfi Színház művésze rendezi. A hosszabb távú tervek között szerepel, hogy az előadást az ország más egyetemein is bemutatnák. 

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.