Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kubala László miatt épült meg a Barcelona stadionja

2014. szeptember 12. 16:22 // Forrás: Gesztesi Ákos
Kocsis Tibor Magyarok a Barcáért című filmjének első díszbemutatóját a Petőfi Színházban láthatjuk szeptember 18-án este fél hatkor. A filmet az USA-ban is megnézhetjük.

Az FC Barcelona a világ egyik legnépszerűbb futballklubja. Kevesen tudják azonban, hogy a klub felemelkedésében kulcsszerepet játszottak olyan futball-legendák, mint Kubala László, Czibor Zoltán és Kocsis Zoltán. A dokumentumfilm a három barcelonai hős kalandos életéről, pályafutásáról és főként Kubala közönség kedvenccé válásáról szól.

A díszbemutató sajtótájékoztatóján jelen volt többek között Oberfrank Pál színházigazgató is, aki elmondta: amellett, hogy a foci mindenkinek szívügye, a színház a színjátszáson és a táncon túl is nagyobb szerepet kíván betölteni a kulturális életben, ezért is döntöttek úgy, hogy befogadják a filmet.

Kocsis Tibor, a film rendezője Pápán született, majd főiskolás évek alatt lett tagja az Amatőr-film Stúdiónak. 1984-ben Sírfelirat című alkotásával az UNESCO 25 év alatti filmesek számára kiírt versenyen aranydiplomát nyert. 1993-ban végezte el a Magyar Filmművészeti Akadémia rendező-operatőr szakát. A mostani filmjében a rendezés mellett az operatőri munkákat is magára vállalta.
Talpalatnyi zöld című öko-magazinját 1994 óta készíti, mely havonta látható a Duna Televízióban.
Kocsis Tibor a rendezője annak az Új Eldorádó című verespataki aranybányáról szóló filmnek is, amely nemzetközi sikerek mellett a Magyar Filmszemle Fődíját is kiérdemelte 2005-ben. 

Kocsis Tibor rendező a filmről beszél. Háttérben Porga Gyula polgármesterKocsis Tibor rendező a filmről beszél. Háttérben Porga Gyula polgármester

Porga Gyula polgármester a sajtótájékoztatón köszönetét fejezte ki Kocsis Tibornak a film elkészítéséért, véleménye szerint a három futballista a magyar történelem része, és a rendező segítségével feltárult az előző korszak egy alig ismert fejezete.

Irmes Zsolt, a Veszprémi Foci Centrum Utánpótlás SE elnöke elmondta, a magyar labdarúgás jövőéért a mai gyerekek kellenek, ezért számukra az olyan legendák, mint Kubala, Czibor és Kocsis a lehetnek a követendő példák. Terveik szerint 150-200 gyerekkel tekintik meg a filmet.

Irmes Zsolt és Oberfrank PálIrmes Zsolt és Oberfrank Pál

Kocsis Tibor elöljáróban elmondta, a filmnek lesz egy barcelonai díszbemutatója is, emellett a részt vesznek a los-angelesi magyar filmhéten is, ami után egy észak-amerikai film turné veszi kezdetét.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.