Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Hangvilla az új játszóhely

2014. szeptember 4. 12:20 // Forrás: Gesztesi Ákos
A HEMO átépítési munkálatai miatt a Hangvillában mutatja be új előadásait a Kabóca Bábszínház. Az irodák a Dózsa György út 2 alá költöztek.

Szerda délután a Hangvillában tartotta évadnyitó társulati ülését a város bábszínháza, ahol Székely Andrea igazgató a nyári események mellett a 2014-2015-ös évad eseményeiről tájékoztatta a jelenlevőket. 

Székely Andrea elmondta, hogy a most kezdődő évad több szempontból is különlegesnek ígérkezik: A Táborállás parkban lévő épület (HEMO) felújítása miatt a Hangvilla Kamaratermében lesznek a próbák és a kisebb helyigényű előadások, de a Rumini és a négy jogart a nagyteremben mutatják be.

Az eseményen részt vett Porga Gyula polgármester is, aki kijelentette: „Városunk népessége a tendenciákkal ellentétben nem fogy, hanem növekszik. Ebben fontos szerepet játszik, hogy jó iskoláink, jó óvodáink, jó szórakozóhelyeink és jó minőségű kulturális intézményeink vannak, melynek egyik zászlóshajója a Kabóca Bábszínház.” A polgármester továbbá megjegyezte, hogy a bábszínházzal az előttünk álló 7 éves programban nagy tervei vannak, amit nem kívánt részletezni.

A színház több új társulati taggal is erősített az idényre: Szőke Kavinszki Andrást, Lipcsei-Rácz Zsuzsannát illetve Szabó Eszter üdvözölhetjük az új színészként az évadban. Az új produkciós vezető Bazsó Zsuzsanna, a marketing és nemzetközi kapcsolatok felelőse pedig Bain Melinda lett. Szervezői munkákba Kiss-Soós Melinda segít, a műszaki munkatársak köre pedig Szolnoki Lajossal bővült.

Az új évadban 5 bemutatót biztosan tervez a színház. Az első ezek közül Jean Cocteao Orpheusz című darabja, melyet Oláh-Horváth Sára rendezésében láthatunk, az ősbemutató már a Hangvillában lesz, szeptember 25-én. Ezt 16 éven felüli nézőknek ajánlja a színház, bővítve a megszólítandó korosztályok körét. Holle anyó klasszikusát láthatják a nézők az évad első felében, majd februárban A birodalom nélküli királylány történetét élvezhetjük Tengely Gábor rendezésében. 

Márciusban a Kutya-macska barátsága című produkciót tűzik műsorra, amit Sramó Gábor a pécsi Bóbita Bábszínház igazgatója rendez. A bábelőadások köre tavasszal Miliana Lenak macedón rendező segítségével bővül majd. A Helka, a Balaton tündére című vízi bábszínházi előadást a nagy érdeklődésre való tekintettel továbbra is műsoron tartják.

Szeptember 18. és 21. között nemzetközivé bővült Mesefesztivállal várja közönségét a Kabóca, ahova vendégek érkeznek Szerbiából, Erdélyből, Szlovákiából, Belgiumból és az Egyesült Államokból. Danny Bain amerikai zenész Gingerbread Man című darabját itt láthatja majd először a közönség.

A Kabóca Házikó tere még nem alakult ki, de a központban keresik a helyet, amit októberben nyitnak ki. A bábelőadások a Hangvilla Kamaratermében lesznek.

Részletesebb programok a hivatalos oldalon találhatóak: http://www.kabocababszinhaz.hu/musornaptar

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.