Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az olvasás szeretete kortól független

2014. június 5. 11:34
Idén június 11-14. között kerül megrendezésre az Ünnepi Könyvhét Veszprémben, a Szent Imre téren.

Porga Gyula polgármester, az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, hogy régi hagyomány a városban, hogy az országos könyvhét programjaihoz Veszprém is csatlakozik. A belváros megújulásával a nagy népszerűségnek örvendő rendezvény visszakerül a Kossuth utcára, azon belül pedig a Szent Imre térre. Porga Gyula szerint az Ünnepi Könyvhét minden korosztálynak szól, hiszen az olvasás szeretete kortól független. Fontos, hogy azok a vállalkozások és kereskedők is, akik könyvértékesítéssel foglalkoznak, kapjanak egy kis figyelmet. Emellett az Ünnepi Könyvhét jó alkalom arra is, hogy ne csak magát a könyvet, hanem annak szerzőjét is népszerűsítsük. A program egyfajta találkozási pontot teremt a kortárs magyar irodalom művészei és az olvasás szerelmesei között.

Porga GyulaPorga Gyula

Az idei év egyik különlegessége, hogy a programi keretein belül a város filmvetítéssel és egy kerekasztal beszélgetéssel szeretne megemlékezni egy igazai közép-európai íróról, Hrabalról, aki idén lenne száz éves. A könyvhét másik különlegessége, hogy előtérbe helyezi a megyében és a városban élő szerzők, akik régóta gazdagítják a város környékének kulturális életét. 

Kilián LászlóKilián László

Kilián László, a Művészetek Háza igazgató-helyettese hozzátette, hogy a korábbi évek hagyományitól némiképp eltér az idei Ünnepi Könyvhét , hiszen idén első alkalommal a Veszprémi Programirodával karöltve került megszervezésre. Kilián szerint Veszprém kulturális nagyhatalomnak számít, ez a könyvkiadási mutatókon is meglátszik. Az Ünnepi Könyvhét alatt két veszprémi író könyve jelenik meg. 

Az Ünnepi Könyvhét részletes programjáért kattintson ide.

Csepely Máté
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. ma 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… tegnap 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.