Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Itt a nyár, irány a szabadtér!

2014. június 4. 13:08
Szabadtéri koncertekkel, családi napokkal, gyermek táborokkal és számos színes programmal várja az érdeklődőket idén nyáron is a Városi Művelődési Központ.

Lassan kicsöngetnek az iskolákban és már az időjárás is előcsalogatja a szoknyákat és rövid nadrágokat a szekrényből. A nyár közeledtével elszaporodnak a szabadtéri programok is. Ezúttal a Városi Művelődési Központ nyári kínálatából válogattunk.

Rögtön kezdésként, június 7-én szombaton egy nyárköszöntő családi programra várják a szervezők a veszprémieket és a turistákat. A Gyere a parkba! szabadtéri program keretében a VMK épülete előtt felállított színpadon fellép majd a Free Dance Tánccsoport, Orosz György stand-up humorista, este pedig az LGT emlékzenekar csap a húrok közé. A legkisebbeket pedig interaktív játszóházak és zenés gyermekműsorok várják szombaton a Táborállás parkban. 

Június 22-én ideiglenesen kiköltözik a VMK a Betekints-völgybe, ahol egy családi nap keretein belül színpadra lép a Bojtorján Együttes és Pál Dénes. A délelőtt folyamán a gyermekeket  táncház és kézműves foglalkozások várják, de megismerkedhetnek 18-19.századi gyermekjátékokkal és egy népi körhinta fonott kosaraiba is beülhetnek. 

A július 30 és augusztus 1 között megrendezésre kerülő Világjava Estek célja, hogy hangsúlyozza a kultúrák közti különbségekben rejlő értékeket, erősítse a társadalom nyitottságát más kultúrák megismerésére és megértésére. A három nap alatt betekintés nyerhetünk a keleti és japán dobművészet világába az Ataru Taiko Ütőegyüttessel, kalandozhatunk egyet a Jamaika felé a Riddim Colony zenekarral és megismerhetjük kelet-európai zenei stílusait Magyarország legismertebb világzenei képviselőjével a Besh O Drom zenekarral. 

A szabadtéri koncerteken kívül tematikus napközis táborok széles választékából válogathatnak a szülők és a gyerekek egyaránt. A fiatalok fejleszthetik internetes ismereteiket, részt vehetnek hagyományőrző és modellező táborban, vagy intenzív tanfolyam keretein belül tanulhatnak angolul. 

A Városi Művelődési Központ részletes nyári programjáért kattintson: IDE 

Csepely Máté
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. ma 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… tegnap 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.