Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Gazdag nyár a Szaléziánumban

2014. május 13. 13:25
A Szaléziánum ezen a nyáron is számtalan programmal, érdekes kiállítással várja a veszprémieket és az idelátogató turistákat.

A Gizella-napok keretében nyílt "Üdvösség útján" című kamarakiállítás nyár végéig látogatható a földszinten, míg az emeleti időszaki kiállítótérben nyár közepétől Varga Erzsébet veszprémi festőművész kiállítása várja az érdeklődőket - mondta el érdeklődésünkre Pálfalviné Ősze Judit, a SZALÉZIÁNUM Érsekségi Turisztikai Központ igazgatója, amikor a nyári programok után érdeklődtünk. A mostani nyár sem lesz tábor nélkül, az elmúlt két év tapasztalata és sikere alapján idén már egész júliusban hirdetnek napközis tábort elsősorban a kisiskolás (6-12 év) korosztálynak.  

A rendezvényeink közül természetesen nem maradhat el a Múzeumok Éjszakája, amikor ismét Kövi Szabolcs zenél majd nekünk a csillagos ég alatt. Július végén kapcsolódunk a Főegyházmegye fővédőszentje, Szent  Anna ünnepéhez, majd augusztus 20-án, Szent István király ünnepén a hagyományokhoz hasonlóan kézműves programokra invitálja a Szaléziánum a családokat - sorolta az igazgató asszony. 

A látogatókat továbbra is várják állandó, interaktív kiállításaink, az üvegpadlós gyógynövényszoba, a madaras szekkók a barokk termekben, valamint a liturgikus kincsek a tetőtérben. A ház kínálatát színesítik foglalkozásaink, melyek során a látogatók a hegedűkészítéssel, a gyertyaöntéssel vagy akár az ostyasütéssel is megismerkedhetnek, míg a gyerekeket ezeken túl drámajátékok és gyógynövénytúrák is várják - foglalta össze a következő hónapok ajánlatait Pálfalviné Ősze Judit. 

Cseh Zoltán
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. ma 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… tegnap 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.