Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ereklyét mentenének a jótékonysági esttel

2014. május 7. 23:26
A passaui kápolna és a benne őrzött Gizella-ereklyék helyreállítására jótékonysági estet szervez a Veszprém-Passau Baráti Társaság pénteken.

Az eseményt szerda délután a Hangvillában sajtótájékoztatón hirdették meg.

Porga Gyula polgármester emlékeztetett: tavaly hatalmas, ötszáz éve nem látott árvíz sújtotta Passaut. Már akkor felvettük a kapcsolatot testvérvárosunkkal, kerestük a módját annak, hogy segíthessünk, hiszen a két város kapcsolata ezer évre nyúlik vissza – elsőként Gizella királyné személye kötötte össze a két települést. Közel másfél évtizede él a testvérvárosi kapcsolatunk, talán Passauval  a legintenzívebb az együttműködésünk, hiszen az önkormányzatok mellett a két város civil szervezetei és intézményei is erős kapcsolatban állnak egymással. Bajban ismerszik meg a barát, a polgármester éppen ezért arra biztatja a veszprémieket, hogy a jótékonysági est jegyének megváltásával járuljanak hozzá a passaui kápolna és Gizella királyné ereklyetartójának felújításához.  

Porga GyulaPorga Gyula

Dr.  Albert Vendel, a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke kijelentette: az elvetett mag meghozta a termését. Passauban már a testvérvárosi megállapodás megkötésekor működött egy Veszprém-Passau baráti társaság, innen eredt az ötlet, hogy mi is civil egyesületet alapítsunk a kapcsolatok ápolására. Mára ez számos szinten működik, és valóban Passau az a város, amivel a legszorosabb kapcsolatot építettük ki.

dr. Albert Vendeldr. Albert Vendel

Dr. Márfi Gyula érsek a két város kapcsolatát egy egészen friss információval illusztrálta: a most szombaton, a veszprémi Szentháromság téren szentmisével induló Gizella-zarándoklatra két busznyi passaui zarándok jelentkezett be.

dr. Márfi Gyula és Porga Gyuladr. Márfi Gyula és Porga Gyula

 Szabó Gyuláné, a Veszprém-Passau Baráti Társaság elnöke ismét hangsúlyozta: a tavalyi árvízben megsérült a Gizella-ereklye, ennek karbantartására ajánlják fel a gála teljes bevételét, és egyúttal megköszönte az önkormányzatnak a szervezésben biztosított támogatását. Ez a jótékonysági gála is kifejezi, hogy mennyire szeretjük Passaut, mennyire közel áll a szívünkhöz. Jegyeket még korlátozott számban tudnak biztosítani péntek reggelig a Hangvilla épületében, illetve május végéig várják a jótékonysági felajánlásokat, amiket a szervezet képviselői személyesen adnak majd át a passaui kolostor vezetőjének.

A pénteki gálán a Veszprém Bakony Táncegyüttes mutatja be új koreográfiáit, amelyek az erdélyi mezőség, a Galga-mente és a Bodrogköz motívumaira épülnek.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. ma 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… tegnap 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.