Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rajzolt napló

2014. május 7. 0:04
A városháza aulájában mutatkozott be első kiállításával Fébert Zsófia.

Az 1997-ben született fiatal művész debütáló tárlatát kedden délután nyitották meg. 

„Képeimen elsősorban az emberek közötti kapcsolatokat és az emberi érzelmeket próbálom megfogni, megmutatni” – vall magáról Zsófia. – „A rajzaimba és a festményeimbe gyakran beleszövöm a saját érzéseimet, gondolataimat, amiket nem könnyű szavakkal kimondani. Szeretem, ha a kép szól valamiről, mondanivalója van.”

„A nonfiguratív művészet nem igazán érint meg. Képeim általában figurálisak, mivel így tudom legjobban kifejezni, amit akarok. Ennek ellenére nem vonzódom annyira a tökéletes, fényképszerű ábrázoláshoz sem, inkább azt szeretem, ha  a kép álomszerű, kicsit sejtelmes, és az emberek gondolkodóba esnek, ha ránéznek. Sokszor rajzolok fejből, csak ritkán használok modellt. Szeretem a magam útját járni a stílusok terén, mivel nem az a legfőbb célom, hogy mások ízlését kiszolgáljam, és ámulatba ejtsem őket. Az alkotás nálam leginkább a naplóíráshoz hasonlítható.”

Brányi Mária alpolgármester szerint Zsófia valamennyi alkotása megszólítja a közönséget, nem lehet előttük érzelmek nélkül végigsétálni. Egy fiatal tehetség kibontakozásának lehetünk tanúi. Fontos, hogy a közönség elé lépő fiataloknak akár a városházán is lehetőséget adjunk, hogy megmutassák magukat; és a jövőben is kövessük a fejlődésüket, munkájukat. 

A megnyitón az is kiderült, hogy Zsófi nem csak a vizuális művészetekben tehetséges, hanem a zenében is: ezt saját művének előadásával bizonyította.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. ma 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… tegnap 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.