Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

In memoriam Eötvös Károly

2014. március 11. 11:16
Névadójáról, Eötvös Károlyról emlékeztek meg a megyei könyvtár munkatársai délelőtt az Alsóvárosi temetőben.

Eötvös Károly nevét 1968 óta viseli a megyei könyvtár. A helyismeretei gyűjtemény munkatársainak kezdeményezésére néhány éve sírjának megkoszorúzásával emlékeznek meg az elhunytra születésnapján, az Alsóvárosi temetőben.

Március 11-én családja, az Eötvös Károly megyei könyvtár kollégái, helyismereti történészek és muzeológusok körében néma főhajtással tisztelegtek az író, politikus, ügyvéd, publicista előtt. Ezután Pálmann Judit, a megyei könyvtár igazgatónője és Csordós Róbert könyvtáros helyezték el az emlékezés virágait.

A megemlékezés végén Pálmann Judit megköszönte az egybegyűltek részvételét, majd hozzátette, két év múlva, Eötvös Károly halálának 100 éves évfordulójára konferenciával készülnek.

Eötvös Károly író, politikus, ügyvéd, publicista 1842. március 11-én született Mezőszentgyörgyön. A pápai református kollégiumban tanult, majd jogi tanulmányokat végzett. 1872-ben a veszprémi kerület képviselőjévé választotta. Csatlakozott a Deák-párthoz, ahol a párt lapjának, a Pesti Naplónak lett vezércikkírója, majd 1878-ban Pesten megnyitotta híressé vált ügyvédi irodáját. Ugyanebben az évben lett ismét képviselő, a függetlenségi párt lapjánál, az Egyetértésnél dolgozott. 1882-ben a tiszaeszlári vérvád perben vállalta a védelem vezetését. 1884-ben egy időre visszavonult a politikától, majd 1887-től, főként Nagykőrös képviselőjeként vett részt a politikában, 1910-ig az országgyűlés tagja maradt. Élete utolsó évtizedében elsősorban irodalommal foglalkozott, összes műveiből 24 kötetet adott ki a Révai kiadó, leghíresebb műve A nagy per, emellett írt novellákat, anekdotákat, életrajzi és közéleti arcképeket. 1916. április 13-án hunyt el.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. ma 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… tegnap 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.