Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Petőfire emlékeztek

2014. március 5. 17:59
Szerda délután elkezdődtek a március 15-i megemlékezések városunkban.

A Veszprém Megyei Honismereti Egyesület és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Veszprém Megyei Tagozata megkoszorúzta a Petőfi Sándor veszprémi tartózkodásának emlékére emelt táblát szerda délután. 

Némethné Károlyi Jolán önkormányzati képviselő megemlékező beszédében elmondta, hogy Petőfi Sándor magát lángoszloppal azonosította 1848. márciusában, és mi, kései utódok is annak tartjuk őt.

A forradalom lángoszlopának.

Petőfi Sándor tudta, hogy egy olyan ország megteremtése, ahol mindenki egyenlő eséllyel indul az életben, ahol senki sem tarthatja elnyomatásban embertársát, csak forradalommal valósítható meg. Ahogy a magyar nép, úgy a veszprémiek sem felejtették el a költő nevét, forradalmi lelkületét, megalkuvást nem ismerő magatartását és költészetét. Tettei és alakja ma is példa lehet mindannyiunk számára. Hittel, elszántsággal és másokkal összefogva mindent elérhetünk. Veszprémben az emléktáblán kívül színház és utca is őrzi egyik legnagyobb és legismertebb költőnk emlékét. 

Némethné Károlyi JolánNémethné Károlyi Jolán

Irodalmi tény, hogy Petőfi 1842. őszén Pápáról Székesfehérvárra menet járt Veszprémben. Büszkék lehetünk rá, hogy vers is született nálunk. Azt azonban, hogy 1848. március 5-én Veszprémben szállt meg, még nem sikerült bizonyítani. Egyes feltételezések szerint a költő itt, Veszprémben hallotta meg a párizsi forradalom hírét és innen sietett Pestre, hogy lángoszlopként kezdeményezze és irányítsa a magyar forradalmat. Azt a forradalmat, aminek támogatásával haladó politikusaink olyan törvényeket fogadtattak el az Országgyűléssel és iratattak alá az uralkodóval, amelyek megvalósították hazánk polgári átalakulását és függetlenségét. Petőfi Sándor harcolt, lelkesített és életét áldozta az eredményeket védő szabadságharcban. Neki is része volt abban, hogy a magyar nép nemzetté kovácsolódott és egyként küzdött az elnyomatás ellen. 

A megemlékezés zárásaként a Veszprém Megyei honismereti Egyesület, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Veszprém Megyei Tagozata és Veszprémi Cserhát Társaskör képviselő helyezték el az emlékezés virágait a Gourmandia étterem falán található emléktáblánál. 

Az ünnepségen közreműködött Marosvölgyi Gergely, a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad tagja. 

Csepely Máté
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. ma 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… tegnap 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.