Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Közel már a karácsony

2013. december 22. 21:14
Az utolsó gyertyát is meggyújtotta Porga Gyula polgármester és Márfi Gyula érsek a város adventi koszorúján vasárnap.

Márfi Gyula megosztotta az egybegyűltekkel szomorú tapasztalatát, miszerint a karácsonyi ünnepből egyre inkább kiszorul Jézus személye. Pedig - hívta fel a figyelmet az érsek - a karácsony nem létezhet Jézus nélkül. 

Márfi GyulaMárfi Gyula

Az önkormányzat képviseletében Porga Gyula polgármester kívánt boldog karácsonyt a veszprémieknek, majd meggyújtotta a negyedik gyertyát az adventi koszorún.

A XXIII. János pápa indította hagyományt folytatva az érsek megáldotta a gyermek Jézus szobrát, amit aztán az ünneplő közönséggel együtt helyeztek el az érseki palota bejáratánál található Betlehemben. 

Már hagyománnyá vált, hogy karácsony előtt a város egyik iskolája betlehemes előadással emlékezik a keresztény kultúrkör egyik legnagyobb csodájára, Jézus születésére. Ezúttal a Padányi diákjai elevenítették fel a több mint kétezer éves történetet. 

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… tegnap 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43 Oberfrank Pál: Veszprém alkalmat ad az igazi, emberi, érzékeny találkozásokra Life&Style Oberfrank Pál: Veszprém alkalmat ad az igazi, emberi, érzékeny találkozásokra Miért jó veszpréminek lenni?  tegnap 9:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.