Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mondolat 200

2013. november 29. 17:11
200 évvel ezelőtt Veszprémben, a Számmer-nyomdából került ki a magyar nyelvújítás legfontosabb és leghíresebb dokumentuma, a Mondolat. November 29-én 10-től 16 óráig a Dubniczay-palotában szerveztek Mondolat 200 címmel konferenciát az évforduló kapcsán.

A Mondolat 200 című konferencia a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára, a Művészetek Háza Veszprém, a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, a MTA VEAB Történettudományi Szakbizottsága, a MTA VEAB Nyelv- és Irodalomtudományi Szakbizottsága, a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kara, valamint Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata összefogásával született meg pénteken.

A konferencia elején Brányi Mária, Veszprém város alpolgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Az alpolgármester asszony Kosztolányi Dezső Ábécé a nyelvről és a lélekről című írását idézve emlékeztetett bennünket annak fontosságára, hogy őrizzük és ápoljuk anyanyelvünket.

Brányi MáriaBrányi Mária

– A Somogyi Gedeon által közrebocsájtott Mondolat megfontoltságra intette a kortársakat, figyelmeztetett, hogy csak a józan, mértéktartó nyelvújításnak van helye és jövője. Ragaszkodnunk kell a nyelvünkhöz, mert az nem csak egy külsőség, hanem az életünk része, mélyen bennünk gyökerezik. A nyelv a legbensőbb valónkat képes megérinteni, ezért is olyan fontos, hogy megőrizzük – fogalmazott köszöntőjében.

Brányi Mária elmondta, a nyelvújítás kérdése túlmutat a nyelvészet határain, filozófiai, irodalomtudományi, kultúr- és társadalomtörténeti kérdéseket is felvet, ezért is tárgya ennek a konferenciának.

Az évforduló alkalmából támogatóknak köszönhetően megjelent a Mondolat reprint kiadása is. Dr. Horváth Géza, a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karának dékánja ennek kapcsán osztotta meg gondolatait. Elmondta, a gúnyirat döntően befolyásolta a nyelvújítás kérdését, Veszprém és a Dunántúl pedig egyfajta kiegyensúlyozó szerepet töltöttek be ebben, hiszen Veszprém akkor a magyar kulturális élet egyik fellegvára volt.

dr. Horváth Gézadr. Horváth Géza

– A Mondolat tulajdonképpen egy polémia volt, ami a filológia, vagyis a szó szeretetének okán jelent meg. Ahogy Humboldt is utalt rá, a nyelv nem szabályokhoz kötött, az a nép és a világlátásunk elidegeníthetetlen része. A ma is használt szavaink valaha élt emberek gondolkodását hordozzák magukban, ezért is nincs a filológiánál emberibb tudomány.

Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza és a László Károly Gyűjtemény vezetője mint házigazda köszöntötte a vendégeket. Elmondása szerint azzal, hogy a konferencia a Dubniczay-palotában kapott helyet, a közelmúltban elhunyt László Károly két kívánsága is megvalósult. Egyrészt a megjelentek láthatták a gyűjteményének darabjait, másrészt László Károly számára fiatal korától kezdve rendkívül fontos szerepet töltött be anyanyelve, mindig is büszkeséggel töltötte el hazájának híres tollforgatói.

Hegyeshalmi LászlóHegyeshalmi László

A köszöntők után a konferencia különböző előadásokkal folytatódott, a téma országosan elismert kutatói és a helyi tudományos élet képviselői beszéltek a Mondolat és a magyar nyelvújítás történetéről, kulturális hátteréről magyar és nemzetközi kontextusban is. Az egyes szekciók között a Váci Mihály Irodalmi Színpad előadásait hallgathatták meg a résztvevők.

Bertalan Melinda
további cikkek
Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… tegnap 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43 Oberfrank Pál: Veszprém alkalmat ad az igazi, emberi, érzékeny találkozásokra Life&Style Oberfrank Pál: Veszprém alkalmat ad az igazi, emberi, érzékeny találkozásokra Miért jó veszpréminek lenni?  tegnap 9:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.