Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hangvilla: teljesült a lehetetlen küldetés

2013. november 29. 14:07
A Hangvilla konferenciatermében tartották a belvárosi rehabilitáció projektzáró rendezvényét, és ezzel péntek reggel az épület megnyitotta kapuit a közönség előtt.

András László Józsefné, a Közigazgatási és Regionális Operatív Programok Igazgatóságának igazgatója számára mindig jóleső érzés egy fizikailag is látható létesítmény átadásán részt venni, hiszen – ahogy fogalmazott – a hétköznapokon egy íróasztal mögött ülve követi a projektek fejlődését. A veszprémi beruházás a városfejlesztési pályázatok közé tartozik. Általában ezek a projektek nem csak fizikailag jelentenek pluszt egy város számára, hanem segítik is a helyi vállalkozókat, a turizmust, a kereskedelmet. Fontos szempont volt, hogy ne csak állami tőke és uniós pénzek alapozzák meg a beruházást, hanem a vállalkozók is érezzék magukénak azáltal, hogy kiveszik a részüket a költségekből.

András László JózsefnéAndrás László Józsefné

Nehezen indult a projekt – fogalmazott az igazgató –, műszakilag is át kellett tervezni több elemet előre nem látott nehézségek miatt. A rendszeres egyeztetések minden résztvevő számára a mindennapi élet részévé váltak; ennek a munkának az eredményei ma már szemmel láthatók. A projekt méretét jól jelzi az az adat, mely szerint összesen 94 kifizetési kérelmet kellett átverni a rendszeren, ez bizony sok munkával és küzdelemmel járt.


"Az előző részek tartalmából"


Porga Gyula polgármester szerint az, hogy ma itt lehetünk egy sikeres projekt zárásán, az összefogás diadala. A mai ünnephez sok szereplő szoros együttműködésére volt szükség, ezt kell megköszönnünk minden partnerünknek – fogalmazott a polgármester, aki több szereplőt ki is emelt. Megköszönte az előző és a jelenlegi képviselő-testületek tagjainak, hogy végigkísérték a projektet; Pál Bélának, aki a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnökeként és Navracsics Tibornak, aki miniszterelnök-helyettesként állt a fejlesztés mellé.

Porga GyulaPorga Gyula

„Ez a projekt nem jöhetett volna létre, ha Veszprémben nem lennének olyan vállalkozások, akik nyitottak az együttműködésre, és az önkormányzattal közös gondolkodásra. Egy hajóban ülünk, mindenki tudja, hova szeretnénk eljutni, és ehhez minden szelet be kell fognunk. Nagy öröm kijelenteni, hogy végre a kikötőben vagyunk” – vezette végig hasonlatát Porga Gyula. A kezdeti huszonhét konzorciumi partnerből végül huszonöten kitartottak a folyamat végéig. A partnerek mellett a polgármester a hatóságoknak, hivatalok dolgozóinak is köszönetet mondott a példa értékű támogatásért és segítségért, amit az elmúlt években az előkészítés és megvalósítás során biztosítottak. „Gyakran halljuk azt, hogy milyen bürokratikus küzdelmekkel és adminisztratív terhekkel kell megküzdeni a pályázóknak, mi ezen a téren példamutató segítséget kaptunk. Ez egy összetett projekt, nehéz döntéseket kellett meghoznunk, a közreműködő szervezet segítsége nélkül ez nem valósulhatott volna meg.”


Tudta-e, hogy...

a projekt során elköltött közel négy és fél milliárd forint mintegy 80 százalékát veszprémi és térségi vállalkozások munkájáért fizették ki.


Bélafi László, a Swing-Swing Kft. ügyvezetője lehetetlen küldetésnek nevezte a belvárosi rehabilitációt, annak idején az első egyeztetéseken legalábbis még annak tűnt, és ez az érzés csak most, az utolsó napon enyhült. A projekt megvalósulásának kulcsa a folyamatos jelenlét és személyes felelősségvállalás volt. Emellett nemcsak együttműködésre, hanem kölcsönös bizalomra is szükség volt: az önkormányzatnak el kellett hinnie, hogy az üzleti élet szereplői nem gengszterek, a vállalkozóknak pedig el kellett fogadnia, hogy a várossal konstruktívan együtt lehet működni.

Bélafi LászlóBélafi László

A Hangvilláról szólva kiemelte: az akkor fog jól működni, ha közösségi térként használjuk. „Minden reggel hétkor kinyit, be lehet jönni reggelizni, beszélgetni. Ne úgy tekintsenek erre a házra, mint egy esti szórakozási lehetőségre, ugyanis egész nap várja a vendégeit”. Gondolatait azzal zárta, hogy a Hangvillát az elszánt őrültek házának tartja. „Őrültség volt 11 hónap alatt ilyen létesítményt építeni, és még nagyobb őrültség ide programokat szervezni – szerencsére van néhány elszánt őrült a városban.”

Ferenczy GáborFerenczy Gábor

Ferenczy Gábor, a Pro Veszprém Kft. ügyvezetője összefoglalta a belvárosi rehabilitáció legfontosabb mérföldköveit és számait, néhányat pontokba szedtünk olvasóinknak.

  • Az első ötletpályázatot 2008-ban nyújtották be
  • A végleges formájában 2010-ben fogadták el a tervet
  • A szerződést 2011. májusában írták alá
  • A pályázat részeként elszámolható összeg: 3,129 milliárd forint
  • A pályázati támogatás összege 1.709 milliárd forint.
  • Összesen 226 fát, 12700 cserjét, 2000 rózsatövet telepítettek a belvárosban
  • A Hangvillában hangverseny/színházterem, kiszolgáló létesítmények, kamaraterem, konferenciaterem, ifjúsági zenei központ, kávézó, étterem, és parkolószint létesült.
  • A Hangvilla hasznos területe 7000 m2.
  • A Bagolyvár utcai parkolóház 190 férőhelyes.
  • A Lepény-épület 223 millió forintos elszámolható költséggel újult meg.
  • Soft elemként 16 programot valósítottak meg, 53 milliós összköltség.  

Schöngrundtner Tamás
Cseh Zoltán
további cikkek
Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… tegnap 22:42 Kilencvenmillió forintból megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete közélet Kilencvenmillió forintból megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete Minisztériumi támogatással megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete. A kormányzati hivatalok épületeinek infrastrukturális fejlesztése az ügyfelekért és az ott dolgozókért egyaránt történik – mondta Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője a beruházás befejezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón. tegnap 13:52 G*** nagy háború lesz Magyar Péter szerint közélet G*** nagy háború lesz Magyar Péter szerint Újabb hangfelvétel szivárgott ki Magyar Péterről, a Tisza Párt elnökéről, aki a felvétel szerint zárt ajtók mögött egészen mást mond a háborús veszélyről, mint amit a nyilvánosság előtt hangoztat. tegnap 13:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.