Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rendhagyó randevú az óránál

2013. október 19. 19:51
Szombat délután zenés produkciókkal, utcaszínházzal ünnepeltük meg a Kossuth utca átadását.

A kellemes napos októberi délutánon megtelt a Kossuth utca felső szakasza emberekkel, és erre bizony nagyon régen, talán utoljára a tavalyi Utcazenén volt példa. Azóta látványos átalakuláson ment át a sétálóutca, és a szombati rendezvények bizonyították, hogy az eddiginél több helyszínen van lehetőség megmutatkozni a művészeknek is: a Kabóca Bábszínház a Hotel előtti téren, a Légierő Zenekara a Lordok Háza előtt foglalt helyet, de a postánál és a Vár áruháznál is találkoztunk zenészekkel. 

Kattintson ide galériánkért!

A délután csúcspontja az ünnepélyes átadás volt, ahol Porga Gyula polgármester és dr. Navracsics Tibor mondtak rövid beszédet.

Rendhagyó módon ünnepeljük meg a rendhagyó építkezés befejeztét, hiszen egy egész belvárosról nem lehet leplet lerántani, már mindenki használja, megismerhette az új Kossuth utcát – kezdte ünnepi beszédét Porga Gyula polgármester – Szalagátvágás helyett idehívták a veszprémieket, hogy érezzék jól magukat, és legyenek büszkék a közös sikerünkre. 

Porga Gyula és Navracsics TiborPorga Gyula és Navracsics Tibor

„Találkozzunk az óránál” szlogennel hirdették meg ezt a rendezvényt, és ez mindent el is mond. A mindennapjainkban gyakran elhangzó, igazán veszprémi mondat ez, ami egyúttal azt is jelenti, hogy van kivel, van miért, és van hol találkozni. 

Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, Veszprém országgyűlési képviselője emlékeztetett: a Palotai utca, vagy ahogy most nevezik a Kossuth utca, egykor Veszprém legforgalmasabb, legfontosabb útvonala volt, immár negyven éve pedig a gyalogosoké, a modern szocialista építészet emblematikus területe. A Kossuth utca déli oldalát sokan hibaként látjuk, de talán ez a rehabilitáció most segíthet abban, hogy elfelejtsük a múlt hibáit – persze még sok munka áll előttünk. 

Navracsics TiborNavracsics Tibor

A közösségi terek akkor kezdenek el élni, ha a megbeszélt találkák mellett véletlen találkozásokra is van lehetőség. Hiszen a szerelmek, barátságok, vagy egy-egy jó buli véletlen találkozásokkal szokott elindulni. Ki tudja, hogy házasság vagy egy életre szóló barátság lesz egy-egy beszélgetésből? A képviselő sok ilyen véletlen találkozást kívánt mindazoknak, akik ezeket a megújult tereket nap mint nap használják majd.

Reider László és a Légierő ZenekarReider László és a Légierő Zenekar

A politikusokat követően Reider László és a Légierő Zenekara adták elő a Rubber Puppet mára ikonikussá vált Kossuth utca című dalát egy egészen egyedi jazzes hangszerelésben. 

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… tegnap 22:42 Kilencvenmillió forintból megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete közélet Kilencvenmillió forintból megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete Minisztériumi támogatással megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete. A kormányzati hivatalok épületeinek infrastrukturális fejlesztése az ügyfelekért és az ott dolgozókért egyaránt történik – mondta Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője a beruházás befejezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón. tegnap 13:52 G*** nagy háború lesz Magyar Péter szerint közélet G*** nagy háború lesz Magyar Péter szerint Újabb hangfelvétel szivárgott ki Magyar Péterről, a Tisza Párt elnökéről, aki a felvétel szerint zárt ajtók mögött egészen mást mond a háborús veszélyről, mint amit a nyilvánosság előtt hangoztat. tegnap 13:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.