Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
12°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
12°C

„A BL-rajtra időzítettük a topformát”

2013. szeptember 11. 10:40
Fazekas Nándor blogja a franciaországi felkészülési tornákról, a bajnoki rajtról és a Marian Cozma emlékére rendezett mérkőzésről.

Második tornagyőzelem – Lorient

A megnyert Sparkassen-kupa két újabb franciaországi torna várt ránk. Előbb Lorient felé vettük az irányt, ahova tizennégy órás utazás – busz, repülő, TGV – után érkeztünk meg. Mindez meg is látszott a Nantes elleni elődöntőben, ám a második félidőben így is fordítani tudtunk, s ha nehezen is, de hoztuk a meccset.

A fináléban ismét a PSG következett. Megint gyenge első játékrészt produkáltunk, melyben sok lerohanás gólt kaptunk. Fordulás után azonban remek teljesítménnyel rukkoltunk elő, amelynek köszönhetően megnyertük a rangos tornát. Természetesen örültünk az újabb sikernek, főleg annak tükrében, hogy ilyen kemény megterhelés mellett játszottunk. Azonban számunkra a legfontosabb az volt, hogy kiváló ellenfelek ellen gyakorolhattunk, s építhettük be újoncaikat.

Harmadjára már nem sikerült

Hazajöttünk és újabb kemény edzések után ismét elindultunk Franciaországba. Ezúttal Strasbourg volt az úti célunk, ahol már hat együttes versengett a tornagyőzelemért. A Chambéry és a Dunkerque együttesét magabiztosan vertük a csoportban, a döntőben pedig megint – zsinórban harmadszor – a PSG-vel találkoztunk.

Itt már kiütköztek a fáradtság jelei, amely nem is meglepő, hiszen már a harmadik hét telt folyamatos utazásokkal, hosszú, kemény edzésekkel. A párizsiak elsősorban nem is játéktudásban, hanem „fejben” nőttek felénk. Ennek oka, hogy nekik már topformába kellett kerülni a francia szuperkupa miatt, mi azonban – edzőink ígérete szerint – csak a jövő heti BL-rajtra érjük ezt el, s akkor leszünk kellően frissek. Beleszaladtunk egy nagy vereségbe, amely véleményem szerint még időben jött, hiszen nem tétmeccsen maradtunk alul, az itt történtekből pedig tudunk tanulni. S ahogyan az ezt megelőz két tornagyőzelmet sem értékeltük túl, úgy ennek a vereségnek sem tulajdonítottunk a kelleténél nagyobb jelentőséget.

Öt nap alatt három meccs, főhajtás Marian sírjánál

Hétfőn este hazaértünk, s kedden már a junior válogatott ellen léptünk pályára Balatonbogláron. Ekkor tudtuk meg, hogy a hétvégén Bukarestbe utazunk, Marian Cozma ugyanis most lett volna 31 éves, s apukája, Petre szervezett egy mérkőzést a Dinamo és Veszprém közöttünk. Emiatt Carlos átvariálta a heti programunkat. Annak érdekében, hogy kedden a juniorok, pénteken a Gyöngyös és szombaton a Bukarest ellen is le tudjuk játszani a mérkőzést, „szétszedte” a csapatot. Volt, aki kedden és szerdán, s volt, aki csütörtökön és pénteken kapott pihenőt. Megpróbáltunk mindhárom találkozón tisztességesen helytállni, úgy, hogy mindegyiken egyaránt pályára léphessenek a felnőttek és a juniorok.

Bogláron remek találkozót vívtunk a juniorokkal teletűzdelt csapatunkkal és simán nyertünk. Pénteken pedig szinte teljesen komplett kerettel léptünk pályára itthon a Gyöngyös ellen, csak Iváncsik Geri kapott pihenőt.  Láttam a fáradtság jeleit, de az első játékrészt nagyon komolyan vettük, s jelentős előnyre tettünk szert. Fordulás után kicsit kiengedtünk, ekkor már inkább csak a támadásokra koncentráltunk. Több gólt kaptunk, mint amennyit edzőink és mi magunk is szerettünk volna. Úgy vélem azonban, hogy a szépszámú közönségünk így sem lehetett elégedetlen, hiszen sok gólt láthatott, s meggyőződhetett arról, hogy jó irányba tartunk.

A hétvégén tehát Romániába látogattunk, Petre Cozma nagyon szép megemlékezést és mérkőzést szervezett. Kétezer ember előtt játszottunk, s magabiztosan nyertünk. A meccs után templomba mentük, majd meglátogattuk Marian anyukáját, s kilátogattunk a temetőbe, hogy tiszteletünket tegyük elhunyt társunk sírnál. Mindannyiunkat mélyen megérintette az, amit Bukarestben átéltünk…

Nincs megállás

Ami a közeljövőt illeti, szerdán Mezőkövesdre utazunk, pénteken pedig már a Ceglédet fogadjuk. Vasárnap estétől azonban már csak a Szentpétervár elleni BL-rajtra készülünk. Egyelőre keveset tudok róluk, tavaly az egyik felkészülési tornán láttuk őket, de akkor se játszottunk ellenük. Kellemetlen, küzdő csapatra számítok az orosz kézilabda-iskola stílusjegyeivel, de természetesen jövő hétig pontosan ki fogjuk elemezni a játékunkat. Bízom benne, hogy addigra valóban top formában leszünk, s a kitűzött célunkat elérjük, tehát két ponttal érkezünk haza.

Családommal kapcsolatos hír, hogy Máté fiam is elkezdte az iskolát, mostantól tehát ő is „nagyfiúnak” számít. Remélem, hogy az iskolapadban és a sportban is meg fogja állni a helyét.

Fazekas Nándor

vehir.hu
Melczer Zsolt
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.