Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Márton Nap és Újbor Ünnep Tapolcán

2008. november 11. 11:08
Kilencedik alkalommal rendezte meg a közelmúltban a Vinum Vulcanum Borlovagrend a város önkormányzatával és Mezőssy Zoltán vállalkozóval karöltve Tapolca egyik legelegánsabb borhoz kapcsolódó – nemcsak a szakmának szóló – rendezvényét, a Márton Napi lúdvacsorát.
Szent Márton püspök emlékére immáron kilenc éve ül össze a szakma és a helyi borkedvelők közössége, hogy megkóstolják az újborokat. Mezőssy Zoltán házigazda idén száznál is több vendéget köszöntött, akik a kiváló borok mellé libából készült hagyományos ételekből álló menüsort kóstolhattak végig. Ács János polgármester köszöntő beszédében felhívta a figyelmet a Balatont északról keretező, a várost körülvevő hegyek szépségére. Ha szerencsésebb történelmű ország lennénk, a Balaton ma a világ leglátogatottabb és legtöbbre értékelt turisztikai paradicsomai közé tartozna – mondta. Hozzátette, hogy a szőlő élete hasonlatos az emberéhez, hiszen két-három évesen indul el, de sokáig szertelen. Húszévesen már mindet tud, de legszebb értékeit 40 éves kora körül mutatja meg.



A beszédek után Csere Sándor kanonok és Szabó Emőke református lelkészasszony szentelte, illetve áldotta meg az újborokat. Hagyomány szerint ezt követően a borlovagrend tiszteletbeli tagokat fogadott soraiba. Ez a megtiszteltetés most Csere Sándor kanonokot, Dr. Kincses Ildikó rendőr dandártábornokot, Mogyorósi Tibor szőlészt és Rompos Klaudia kertészmérnököt érte.

Kocsis Sándor

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.