Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Balaton-felvidék képekben

2013. március 5. 21:17
A Pannon Egyetem Turizmus Tanszék folyosógalériáján látható kiállítás 2013. március 1 és május 31 között látható.

Hivatásos természetvédők vagyunk, időnk nagy részét egy olyan közegben töltjük, mely ma az emberek jelentős részének idegen, ismeretlen. Képeinkkel meg szeretnénk mutatni, mennyi rejtett, vagy csak észre nem vett szépség rejtőzik körülöttünk. A tájakról, a növényekről, állatokról készült felvételekbe igyekeztünk valamilyen hangulatot is belevinni. Ezeket a képeket öröm elkészíteni, öröm azt látni, ha másoknak is tetszenek, és reméljük, nézni is öröm őket. Ha ez így van, célunkat elértük.

Egyik kiállításunk megnyitója után egy riporter azt kérdezte tőlünk: „a képek elkészítése bizonyára sok utazással jár – hova tervezik a következő utat?” Nem, ezekhez a képekhez nem kell távoli országokba utazni. Sőt, ezek a felvételek csak itt készíthetők el. Természeti szépségekben, értékekben sokkal gazdagabbak vagyunk, mint hinnénk. Fel kell ismernünk, és meg kell védenünk mindezt.

Mészáros András, Nagy Lajos Tóth Szabolcs, Vers József

vehir.hu
további cikkek
Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. tegnap 15:43 Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? 2026. április 5. 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.