Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tánc, tavasz, és fiatalosság

2013. február 19. 13:50
Új helyszínen zajlik március 2-án és 3-án a tavaly hatalmas sikert aratott Connector Táncfesztivál.

Némedi Lajos alpolgármester, a rendezvény védnöke a városházán tartott előzetes sajtótájékoztatón méltatta a fesztivált. Elmondta, ha az idei is annyira sikeres lesz, mint a tavalyi, akkor a verseny akár még hagyományteremtő is lehet. Hozzátette, a múlt évi fesztiválon kint volt, és csupa jó tapasztalata van róla. Ez a rendezvény megérdemli a város támogatását – jelentette ki a politikus.

Rompos Bernadett a szervezők részéről elmondta, ők is meglepődtek mennyi pozitív visszajelzést kaptak. Elhangzott, március másodikán és harmadikán rendezik meg a fesztivált a Március 15. úti Sportcsarnokban. Megtudhattuk, a rengeteg jelentkező miatt volt szükség helyszínváltásra és az esemény egy naposról két napossá bővítésére. Idén már nem csak Magyarországról, hanem Horvátországból, Romániából, és Szlovákiából is érkeznek táncosok. Rompos Bernadett elmondta, elsődleges céljuk összeismertetni azoknak a stílusoknak a képviselőit, akik amúgy nagyon ritkán találkoznának. Az érdeklődők így többek között modern táncot, formációs társastáncot, akrobatikus rock'n'rollt, klasszikus balettet, hip-hopot, hastáncot is láthatnak majd.

Barbarics Zsófia, fesztivál másik szervezője közölte, az eddigi kategóriák mellé idén bekerül az amatőr és a fitnesz is. Megtudhattuk, a tavalyi pontozóbírók 2013-ban visszatérnek. A zsűri elnöke idén is a Magyar Táncművészeti Főiskola mestertanára, a Nívó- díjas koreográfus Lakatos János lesz. A főszervező kiemelte, minden táncstílushoz van megfelelő bírájuk, aki majd értékeli a csapatokat.


Kép a 2012-es Connector Táncfesztiválról (forrás: vehir.hu archív) 

Elhangzott, a belépő ára idén egy napra 700, két napra pedig 1 000 forint lesz.

A tavalyi fesztiválról készült tudosítás itt olvasható, a videós beszámoló pedig itt érhető el!

Horák János
Cseh Zoltán
további cikkek
Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. tegnap 15:43 Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? 2026. április 5. 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.