Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Március végéig befejeződhet a Tihanyi legenda-projekt

2013. február 6. 16:53

Március végéig befejeződhetnek a Tihanyi legenda-program kivitelezési munkálatai: az Európai Unió által is támogatott, összesen 793 millió forintos költségvetésű projektnek köszönhetően az idei turistaszezonra megújul a balatoni község központja.

Mint az önkormányzat közölte az MTI-vel, a 2011-ben indult projektet az Európai Unió és a magyar állam a Közép-Dunántúli Operatív Programon (KDOP) keresztül csaknem 600 millió forinttal támogatja. A beruházásnak köszönhetően tavaly nyáron avatták fel a balatoni község megújult főterét, amely azóta Mádl Ferenc volt köztársasági elnök nevét viseli.

A program részeként teljesen újjáépült a Füredi öbölre legszebb panorámát kínáló Pisky sétány, ahol kiépítették a csapadékvíz-elvezetést, elkészült a közvilágítás, a díszburkolattal együtt új támfal is épült, megújult a kálvária, valamint létrejött egy új rendezvénytér az úgynevezett Visszhang parkoló helyén. Az elmúlt hetekben Tihany több pontján is kicserélték a közműveket, és új díszburkolat épült. Január végére a műemléki területen földbe kerültek a korábbi légkábelek, februárban pedig a helyükre kerülnek a még hiányzó közvilágítási oszlopok.

Kora tavasszal kertészeti munkákkal, parkosítással, a még hiányzó burkolatok elkészítésével fejeződik be a projekt. A beruházásnak köszönhetően az idei szezonban megszépülve várhatja a turistákat a Balaton egyik legkedveltebb kirándulóhelye - tájékoztatott az önkormányzat.
 

vehir.hu
további cikkek
Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. tegnap 15:43 Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? 2026. április 5. 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.