Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megújul a zirci apátság

2013. január 28. 12:45 // Forrás: MTI

Európai uniós pályázat segítségével összesen több mint 700 millió forintból újul meg a ciszterci apátság épülete és a város főtere Zircen, a munkálatok április végére fejeződnek be - mondta Zátrok Attila projektvezető az MTI érdeklődésére hétfőn.

Az apátsági épület homlokzatának felújításához még 2010-ben nyert el a ciszterci rend és a zirci önkormányzat közös konzorciuma több mint 592 millió forint támogatást, a műemlék épületegyüttes és a Rákóczi tér felújítása összesen több mint 703 millió forintból valósul meg. Tájékoztatása szerint jelenleg a ciszterci rend magyarországi történetét 1182-től napjainkig bemutató kiállítótér kiépítését és berendezését végzik a szakemberek. Már elkészült a templom nyugati oldalához csatlakozó, zárt belső udvarral kialakított kétszintes barokk kori tömb teljes homlokzatának felújítása. Helyreállíttatják az apátság látképével díszített óra szerkezetét és restaurálják a miseruhákat.

Az apátságban látogatóközpontot hoznak létre, ahol interaktív eszközök segítségével mutatják be a 800 éves rend történetét és műtárgyait. Az 1733-ban átadott monostorban látogatási útvonalat alakítanak ki az épületben található Bakonyi Természettudományi Múzeum, Reguly Antal Műemlékkönyvtár, a díszlépcsőház, az apátsági templom, a középkori kolostor romjai és a díszudvar között. A régi épület néhány színvonalas barokk kori kőfaragványt is rejt, ezeket is restaurálták - tette hozzá Zátrok Attila.
Kiemelte, hogy a csaknem háromszáz éves épület főhomlokzata is díszkivilágítást kapott, az apátság eddig nem volt megvilágítva. A beruházás során 16 nagyreflektort helyeztek el a műemlék köré, az erkélyeket és a tornyokat kisebb lámpatestekkel világították meg. Szólt arról is, hogy a munkálatok a közbeszerzési eljárás miatt elhúzódtak, új terveket és költségvetést kellett készíteni a beruházás önkormányzati részéhez.

Az apátság a fejlesztésekkel országos vonzerőt jelentő egyedi, tematikus bemutatóhellyé válik, a kiállításokon érintőképernyős terminálok és beépített monitorok sokrétű történeti és művészettörténeti tartalmat szolgáltatnak. Fontos célnak nevezte, hogy a Zirci Ciszterci Apátság a 21. század embere számára is a "nyugalom szigete" legyen, ahol a látogatók számára biztosítják a kulturált pihenést, ismeretszerzést, valamint a szabadidő minőségi eltöltését. 

vehir.hu
további cikkek
Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. tegnap 15:43 Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? 2026. április 5. 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.