Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Oroszországból szeretettel

2013. január 13. 18:04
Kevés olyan ember létezik, aki egész életében egyszer sem játszott Tetrisszel. A legendás játék történetének jártunk utána.

Hogy született a Tetris?

Alekszej Leonyidovics Pazsitnov az Orosz Tudományos Akadémián dolgozott a nyolcvanas évek első felében. A mesterséges intelligenciával foglalkozó számítógép mérnök szabadidejében megalkotott egy programot, amelyben különféle formájú elemek potyognak lefelé, és a játékosnak úgy kell ezeket egymás mellé pakolni, hogy ne maradjon közöttük rés. Alekszej összevonva a görög „tetra” (azaz „négy”) szót és a kedvenc hobbija, a tenisz nevét, és ez alapján nevezte el találmányát. Így született meg a Tetris.
Hamarosan Alekszej összes munkatársa rákapott a potyogó alakzatokra. Rövidesen pedig a munkáltató, azaz Szovjetunió kormány felfigyelt a játékra, és elhatározták, hogy forgalomba hozzák nyugaton is. Az akkori vezetés hozta a formáját, és közölték Alekszejjel, hogy jogdíjat ne várjon érte, vagy legfeljebb tíz év múlva kap némi pénzt a bevételből.


Alekszej Leonyidovics Pazsitnov

1984-ben a Tetris elindult a világhódító útjára. Ugyanez nem mondható el a Szovjetunióról, ami éveken belül a darabjaira esett szét, Alekszej Leonyidovics Pazsitnov pedig a beígért pénzből semmit sem látott. 1991-ben az USA-ba költözött, 1996-ban pedig megalapította a The Tetris Company-t, és végre levédethette agyszüleménye nevét. Azóta dolgozott a Microsoftnak, 2005 óta pedig saját cégével, a WildSnake Software-rel fejleszt játékokat.

A Tetris élettani hatásai

Ha túl sokat bámuljuk a potyogó blokkokat, előfordulhat, hogy ezeket az alakzatokat látjuk majd mindenhol. Legrosszabb esetben visszatérnek álmainkban, vagy akár állandóan a szemünk előtt látjuk őket. Ezt nevezik Tetris szindrómának. Habár ez a hatás a játék után lett megkeresztelve, bármely tartós monoton tevékenység kiválthat hasonló tüneteket.
Azonban a Tetrisnek vannak pozitív hatásai is. Tudományos kísérletek állapították meg, hogy a játék pozitívan hat a kritikus gondolkodásra, döntéshozási képességekre.
A tudósok továbbá megfigyelték azt is, hogy a Tetris csökkenti a traumatikus élmények hatását. Ezt azzal magyarázzák, hogy a játékra való koncentrálás megzavarja a negatív élmények berögződését. A kutatók remélik, hogy a Tetris hozzájárulhat a poszttraumatikus stressz szindrómában szenvedők gyógyulásához.


Tetris zenéje - 10 órás változat

Néhány példa a Tetris változatokra

Pazsitnov játéka rengeteg fejlesztőt megihletett. A Tetris különféle változatainak a száma szinte végtelen. Álljon itt néhány ízelítő a rengeteg variációból:

Tetris

Az alap változat, amit mindenki ismer és szeret. Talán kicsit színesebb, mint amire emlékszünk, mindenesetre remek szórakozás.


A képre kattintva kipróbálhatja a játékot

Bastet

Úgy érezzük, hogy a játék direkt adja nekünk a legkevésbé alkalmas elemeket? Ebben a játékban nemcsak érezzük, hanem tudjuk! A készítők szándékosan úgy alkották meg ezt a játékot, hogy a lehető legrosszabb elemeket kapjuk. Bastet – A Tetris gonosz ikertestvére.


A képre kattintva letöltheti a játékot a készítők oldaláról 

NotTetris 2

Igazi különlegesség. A Tetrist megbolondították némi valós fizikával. Az elemek így nem csupán hullnak lefelé, hanem eldőlnek miután leraktuk őket, a forgatásnál pedig néha túlpördülnek. Amennyire frusztráló, annyira szórakoztató! Sokan az egyik legjobb Tetris változatnak tartják.


A képre kattintva letöltheti a játékot a készítők oldaláról

Tetris 1D

Zárásul pedig álljon itt az egydimenziós Tetris, amelyben nem lehet veszíteni! Hasznos, ha sikerélményre vágyik az ember.


A képre kattintva kipróbálhatja a játékot

Horák János
további cikkek
Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. tegnap 15:43 Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? 2026. április 5. 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.