Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tóth János az Operabarátok Körében

2013. január 11. 11:39 // Forrás: Veszprémi Petőfi Színház
Tóth János operaénekes lesz a vendége a Veszprémi Operabatárok Körének január 12-én (szombaton) 16 órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A házigazda László Péter újságíró. A meghívott művész több meglepetést is tartogató előadásának címe: Rosszfiúk az operában.

Tóth János Herenden született, 1955-ben, művészcsaládban. Zenei és középiskolai tanulmányait Veszprémben végezte, ahol először hegedülni, majd énekelni tanult. 1974-1975-ben a Honvéd Művészegyüttes kórusában énekelt. 1975-1982 között elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ének-művésztanári és opera tanszakát, tanára Keönch Boldizsár volt. A Magyar Állami Operaházban 1981-ben debütált, a Porgy és Bess Jackjeként. 1982-től operaházi tag lett. Első jelentős sikerét a Sevillai borbély Békés András által 1986-ban rendezett felújításában aratta Bartolo szerepében. Azóta számos nagysikerű és egyedien átgondolt alakítás fűződik a nevéhez. Többek között: Wozzeck, Scarpia (Puccini: Tosca), Cipolla (Vajda: Mario és a varázsló), Alberich (Wagner: A nibelung gyűrűje). 1990-től operarendezőként is dolgozik, fontosabb munkái: Bánk bán, Márta, A cigánybáró, Nabucco.

vehir.hu
további cikkek
Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. tegnap 15:43 Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? 2026. április 5. 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.