Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A szeretet lángja

2012. december 22. 22:06
Meggyújtották a negyedik gyertyát is a várban található adventi koszorún. És ezzel véget ért a város és a Szaléziánum közös programsorozata.

Véget ért az advent, várhatjuk a karácsony. Az elmúlt hetekben lehetőségünk nyílt a jobbnál jobb programok mellett a lelki készülődésre is, hogy méltóképpen várjuk az úr eljövetelét.

A csend, az építő, tisztító belső hang megtalálásának időszaka volt ez, amikor fokozottan figyelhettünk önmagunkra, szeretteinkre.

Ez a négy hét a felkészülés időszaka volt. A lelki és testi felkészülésé, hogy nyugodtan, megbékélve várjuk a karácsonyt, köszöntsük Jézus születését. Ezt a várakozást, felkészülést könnyítette meg az önkormányzat és a Szaléziánum közös program-sorozata, az Illatos Advent.

Ezt a tartalmas időszakot zárta le tegnap Nagy Károly kanonok és Brányi Mária alpolgármester, amikor a Szentháromság téren felállított adventi koszorú utolsó, negyedik gyertyáját is meggyújtották.     

Pethő Imre
Cseh Zoltán
további cikkek
Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. tegnap 15:43 Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? 2026. április 5. 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.