Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szilveszter a Petőfi Színházban

2012. december 17. 9:37 // Forrás: Petőfi Színház
Nagyszabású szilveszteri programmal várja a közönséget a Veszprémi Petőfi Színház az év utolsó napján. A közönség december 31-én láthatja a Marica grófnő című operettet és a színházi élmény, valamint hajnalig tartó mulatság mellett különleges menüsorból is választhat magának finom ételeket.

Aki úgy dönt, hogy a Veszprémi Petőfi Színházban búcsúztatja az évet, azt pezsgővel várják a teátrum dolgozói és délután öt órakor megtekintheti a Marica grófnő című nagyoperettet Halas Adelaida, Szeles József, Varga Szilvia, Rancsó Dezső, Nyirkó István, Módri Györgyi, Kőrösi Csaba és Csarnóy Zsuzsanna főszereplésével. Az előadás után kezdődik a hajnalig tartó mulatság kétszeri étkezéssel, tombolasorsolással, tűzijátékkal.

A szilveszteri menükártya igazi gasztronómiai élményeket kínál az ínyencségeket kedvelőknek. A finom előételek mellett többek között szerepel a kínálatban tárkonyos malacaprólékleves, zsályás sertésszűzérmék gyöngyhagymás vadgombaragun juhsajtos kukoricapolentával, lesz gyümölcsös malacpecsenye pezsgős káposztával, törtburgonyával, csakúgy, mint bazsalikomos camemberttel töltött csirkemell baconbe tekerve mellé diós basmarti rizzsel tálalva. A vegetáriánusok választhatnak zöldséges palacsintából, pikáns mártással, készülnek saláták mézen pirított fetakockákkal, pörkölt dióval, narancsos vinegrettel és megkóstolhatják a sajtkrémlevest füstölt sajtforgáccsal. Éjfél után pedig svédasztal várja a vendégeket erdélyi töltött káposztával, füstölt csülökkel és kapros tejföllel, baconos juhbeles virslivel.

A színházi szilveszter teljes programján 16.800 forintos áron lehet részt venni, aki csak a Marica grófnőt szeretné megtekinteni az 4900 forintos jegyáron teheti ezt meg, s őt is megvendégeli a színház pezsgővel és a szünetben forró punccsal.  

vehir.hu
további cikkek
Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. tegnap 15:43 Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? 2026. április 5. 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.