Pehm József 496 oldalas könyvét eredetileg Zalaegerszegen adta ki 1934-ben a „Zrinyi” Nyomdaipari Részvénytársaság. A kötet az 1693-ban nemesi családba született Padányi Biró Márton élettörténetét dolgozza fel. Padányi 1729-ben került Veszprémbe mint felsőörsi prépost és veszprémi kanonok. Az egyházi ranglétra minden fokát bejárva 1745-től veszprémi érsekként szolgált. A királyi udvarban népszerű emberré vált, tanácsosként foglalkoztatták. Enchiridion című vitairata, melyben elítéli a reformátusokat, nagy visszhangot keltett.
Padányi pártolta a művészeteket is: olyan díszes barokk épületeket köszönhetünk neki, mint a veszprémi érseki hivatal, a Szentháromság-szobor, a sümegi püspöki palota és a közelében álló új plébániatemplom.
Márfi Gyula veszprémi érsek a könyvbemutató házigazdájaként párhuzamot vont két elődje: a szerző, Pehm József és a mű főhőse, Padányi Biró Márton között. Mindkét főpapot rendkívüli buzgóság, munkabíró képesség jellemezte. Mindketten hihetetlen nagy munkát végeztek. Igazi magyarok voltak, szerették hazájukat, szenvedtek is hitük és magyarságuk miatt.
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a kötettel kapcsolatban elmondta: az eredeti mű fontos darabja volt egy nagy, a veszprémi püspököket bemutató sorozatnak. A '30-as években jelent meg, amikor a katolicizmus egyik hazai reneszánszát élte - melynek mi veszprémiek például a Margit-templomot is köszönhetjük. Az, hogy a mostani kiadás reprintként jelent meg, egy gesztus a szerző felé, és jelzés, hogy szükség lenne egy újabb katolikus reneszánszra.
| A szerzőről Pehm József néven született későbbi bíboros életútját, aki 1917-ben Felsőpatyon hitoktatóként és káplánként kezdte pályafutását, majd két évvel később Zalaegerszegre került plébánosnak. XII. Piusz pápa 1944-ben nevezte ki Veszprém érsekévé. A szülőhelye, Csehimindszent után a Mindszenty nevet felvevő egyházi méltóság a magyar történelem legsötétebb évtizedeiben is mindenkor kiállt az elnyomottak mellett. Érsekként a nyilasokkal szembeállva tiltakozott a zsidók elhurcolása ellen – emiatt 1944 novemberében le is tartóztatták, és csak fél évvel később, a szovjet csapatok bevonulásakor szabadult ki fogságából. Még ebben az évben esztergomi érsekké, majd bíborossá nevezték ki. A világháborút követő években következetesen fellépett a demokratikus rendszer szétzúzása, a deportálások, kitelepítések, és a politikai elit egyházellenes intézkedései ellen. 1948-ban államellenes bűncselekményekkel gyanúsították meg és letartóztatták. Megkínozták, majd koncepciós perben életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték. 1956-ban a forradalom kitörését követően magyar katonák szabadították ki. Rögtön neki is látott a meggyengített egyház újraszervezésének. A szabadságharc bukása után az amerikai nagykövetségen lelt menedékre. 1971-ben a pápa invitálására a Vatikánba utazott, majd egy hónap római tartózkodás után Bécsbe költözött. Ettől kezdve elsősorban az anyaországon kívül élő magyar hívek lelki üdvéért dolgozott, lelkipásztori utakat tett a világ magyarlakta területeire Kanadától Dél-Afrikán át Ausztráliáig. 1975-ben Bécsben hunyt el, végakarata szerint ideiglenesen a máriacelli kegytemplomban temették el, majd 1991-ben helyezték végső nyugalomra az esztergomi érseki kriptában. |
A kötet ötezer forintért vásárolható meg a Szaléziánumban.
