Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Meghalt Hollósi Frigyes színművész

2012. december 5. 13:26 // Forrás: MTI
Meghalt Hollósi Frigyes Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész. A Nemzeti Színház társulatának tagját szerdán 71 éves korában érte a halál.

A színészt a Nemzeti Színház és a Katona József Színház saját halottjának tekinti. Búcsúztatásáról később intézkednek.

Hollósi Frigyes 1941. április 21-én született Budapesten. Érettségi után felvették a színművészeti főiskolára, majd eltanácsolták, így segédszínészként kezdte pályáját 1962-ben a szolnoki színháznál, emellett a szolnoki rádióban bemondóként dolgozott.

1980-ban a Nemzeti Színházhoz szerződött, 1982-től, a Katona József Színház megalapításától - kis megszakítással, amikor a rövid ideig működő Művész Színház társulatához szegődött - tagja volt a társulatnak. Számos emlékezetes alakítást nyújtott, szerepelt többek között a Három nővér, az Übü király, a Galócza és a Kulcskeresők című előadásban.

Az új Nemzeti Színház társulatához 2002-ben szerződött. Országos ismertségre tett szert a Kisváros című tévéfilm-sorozatban alakított szerepével, és játszott a Tűzvonalban című sorozatban is. Számos filmben kapott feladatot, szerepelt a Hatásvadászok, a Képvadászok, a Zsarumeló, a Kutya éji dala, a Cha-cha-cha, A távollét hercege, a Roncsfilm és a Bukfenc című filmben. 1983-ban megkapta a filmkritikusok díját, 1986-ban a filmszemle díját. A 2001. évi Magyar Filmszemlén elnyerte a legjobb férfi alakítás díját a Feri és az édes élet című filmben nyújtott alakításáért.

Fontosabb szerepei között megtalálható Svejk (Hasek: Svejk), Tigris Brown, Peachum (Brecht-Weill: Koldusopera), Tóbiás (Zágon-Nóti-Eisemann: Hyppolit, a lakáj), Öcsi (Schwajda: A szent család), Ügyelő (Spiró: Az imposztor), Rode alhadnagy (Csehov: Három nővér), Vinkli, asztalos (Shakespeare: Szentivánéji álom), Vitya (Jerofejev: A Walpurgis-éj), Apa (Schwajda: A rátóti legényanya), Sanson, párizsi hóhér; Kiadó; Hivatalnok (Hamvai Kornél: Hóhérok hava).

Jászai Mari-díja és az érdemes művészi címe mellé 1996-ban - művészi pályája elismeréseként - megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrendet is.

vehir.hu
további cikkek
Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. ma 15:43 Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? 2026. április 5. 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.