Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprém a „magyar Da Vinci-kódban”

2012. december 4. 20:03
Megjelent Márki István első regénye, a veszprémi helyszíneket is felvonultató A remete hagyatéka. Az író hétfőn mutatta be munkáját a polgármesternek és a sajtónak.

Márki István első publikációi még középiskolás korában jelentek meg, majd sci-fi novellái több antológiában is helyet kaptak – így például a Galaktika Magazinban is olvashattuk műveit. A szerző 2012-ben Zágrábban megrendezett EuroConon, az éves európai sci-fi-találkozón a „bátorítottak” kategóriában vehetett át díjat.


Márki István

A remete hagyatéka Márki első regénye, amely egy történelmi szálakkal megfűszerezett nyomozós krimi, mely az első magyar szerzetesrend, a pálosok történetére épül. Az író 2006-ban kezdett el dolgozni a történeten, és két év alatt készült el a regény, aminek mostanra sikerült kiadót találni. A történet maga is 2008-ban játszódik, és bár végkövetkeztetése fikció, a benne szereplő történelmi utalások egytől egyig megfelelnek a valóságnak.

Porga Gyula polgármester elmondta, hogy az Eger és Veszprém között tapasztalható óriási különbség a vendégéjszakák számát tekintve elsősorban annak a városmarketing-anyagnak köszönhető, amit Gárdonyi Géza írt meg, és ami kötelező olvasmányként mindenkihez eljut. Fontos, hogy a veszprémi helyszíneken játszódó történetek is megjelenjenek az irodalmi palettán. Veszprémnek is megvan a misztériuma, azok a titkok, amiket a turisták maguk fedezhetnek fel, és a polgármester bízik benne, hogy Márki regénye is kedvet csinál majd e titkok felkutatásához.

A remete hagyatéka november vége óta kapható a könyvesboltokban.

"- Elveszett kincsről beszél? - kérdeztem. - Elveszett tudásról. Amit Birkás mondott, és ahogy mondta, megpendített bennem valamit. Figyelmeztetően megérintettem Réka kezét. Úgy éreztem, érdemes a gondolatba belekapaszkodni. - És ez a tudás... - próbáltam óvatosan fogalmazni - kapcsolódhatott a központjukhoz? A Pilishez? - Magától értetődően." Alan McKenzie neves ókorkutató apja temetését intézi Délnyugat-Angliában, amikor különös részvétnyilvánító levelet kap Budapestről. A levél egy emberöltővel korábban az apja által Magyarországon folytatott kutatásra tesz utalást. Aláírója egy Árpád-korral foglalkozó magyar professzor, valódi megfogalmazója pedig - mint kiderül - annak lánya. Alan a hagyatékot vizsgálva próbálja megérteni a hajdani út motivációit, de csupán arra jön rá, hogy a kutatás az egyetlen Magyarországon alapított szerzetesrenddel, a pálossal állt összefüggésben. Mivel továbbra sem érti, mi köze mindennek apja szakterületéhez, a professzort pedig annak betegsége miatt nem faggathatja, a férfi Budapestre utazik. A professzor lányával együtt, az ország történelmi helyeit járva próbálja megfejteni a rejtélyt. Ám nem mindenkinek áll érdekében a magyarázat nyilvánosságra kerülése. És lassanként - történelmi eseményeket és személyeket tablószerűen felvonultatva - egy évszázadokon és kontinenseken átívelő összeesküvés körvonalai bontakoznak ki előttük... 
Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. ma 15:43 Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? 2026. április 5. 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.