Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mi kerül a sírokra?

2012. október 30. 14:30
Hamarosan halottak napja. Ilyenkor a virág és koszorú árusok hirtelen megsokasodnak, és szinte mindenhol találkozni velük. Kicsit körülnéztünk közöttük.

Kedd reggel. A veszprémi piac és vásárcsarnok nyüzsög az emberektől. Mindenszentekkor sokkal több koszorút és virágot láthatunk, mint az év többi szakaszában. Úgy tűnik, megy is nekik az üzlet. Próbálom megkérdezni az árusokat, mi fogy a legjobban, jobb vagy rosszabb-e a helyzet, mint tavaly, de egyik sem ér rá. Alighogy odalépek valakihez, már legalább két türelmetlen vásárló áll mögöttem sorba. Márpedig a vevő az első. Válaszokat itt nem kapok, ezért csak figyelek. Szinte képtelenség olyan pillanatot elkapni, hogy ne vásárolna valaki egy mécsest, virágot vagy koszorút, feltehetően valamelyik elhunyt szerette sírjára.

Körülnézek a belvárosban is. A Kossuth utcai virágüzletben választ kapok néhány kérdésemre. Az eladó elmondja, a koszorú fogy leginkább, abból is elsősorban a különleges szív vagy kereszt alakú. A virágok közül a barnás krizantémokat és a fehér vagy narancsszínű rózsákat vagy a csipkebogyót részesítik a vásárlók előnyben. Megtudhattuk azt is, hogy az idén jelentősen megcsappant a forgalom. A törzsvásárlók visszajárnak, de érezhetően kevesebb ember tér be az üzletbe. Az eladó ezt a belváros rehabilitációjához kapcsolódó építkezéseknek tudta be.

A Szabadság tér közelében egy fal tele van aggatva eladó koszorúkkal. A férfi, aki árulja őket szintén a visszaeső forgalomra panaszkodik. Elmondja, kevesebben vásárolnak tőle az idén, mint az elmúlt években. Vannak olyan rétegek, akik hajlamosabbak a drágább, szebben elkészített koszorút megvenni, ám a nagy átlag inkább a kisebb, szerényebb, de olcsóbb kategóriát választja, tudhattuk meg az árustól.

Horák János
további cikkek
Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. ma 15:43 Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? 2026. április 5. 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.