Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sötét galamb Örkény tiszteletére

2012. október 30. 11:42 // Forrás: Veszprémi Petőfi Színház
Megtartották Örkény István Sötét galamb című komédiájának olvasópróbáját a Veszprémi Petőfi Színházban. Az előadás rendezője Hargitai Iván, a bemutató december 1-én lesz a Latinovits-Bujtor Játékszínben.

Örkény István születésének 100. évfordulójára emlékezik a veszprémi színház ezzel a bemutatóval. A darabot színpadra állító stábot Oberfrank Pál igazgató köszöntötte, aki többek között elmondta: izgalmas és szép vállalkozása ez a társulatnak, hiszen az író egyik kevésbé ismert és ritkán játszott darabjával tisztelegnek a születésnapja előtt Hargitai Iván rendező nem először dolgozik a a veszprémi teátrumban, néhány éve a Petőfi Színházban állította színpadra a Bolond vasárnap című komédiát. A Sötét galamb című művet ő választotta Örkénytől, szerinte remek darab, kicsit érthetetlennek is tartja, hogy alig veszik elő a színházak.


Fotó: Petőfi Színház

- Ez egy érzékeny szituációkra épített mű, s nincsenek benne olyan mértékű elrajzoltságok, mint Örkény groteszk, népszerű komédiáiban általában fellelhetőek. A történet nagyon izgalmas, az 1950-es években felszámolják az apácarendeket és a hősnő, Ilona visszakerül a civil életbe. Ez a szituáció számos megválaszolásra váró kérdést hordoz magában. Vajon, miként lehet egy ilyen helyzethez alkalmazkodni? Jobb-e befelé fordulni és csak időnként tudomást venni a világról? Ha így dönt az ember, az gyávaság? Vagy neki kell vágni a hétköznapoknak, egy furcsa dzsungelben - amit életnek hívunk- és megbirkózni a kihívásokkal? Az, hogy melyik a hasznosabb, arra az író sem ad egyértelmű választ - hangsúlyozta Hargitai Iván, aki hozzáfűzte: mindenki több szerepet is eljátszik a darabban és ez is remek lehetőséget jelent a színészeknek, hogy színes, tartalmas, igazi színházi élményt garantáló előadás szülessen. 

vehir.hu
további cikkek
Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. ma 15:43 Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? 2026. április 5. 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.