„Szinetár Miklós semmit nem bízott a véletlenre.” – írja egy kritika a előadásról. Részemről azt gondolom, kár, hogy nem… A nagy érdeklődés némi előzetes információt sugall a jövőbeni nézőről, hogy ha eltéved egy ilyen előadásra, „befizet egy Euripidészre”, akkor talán kiigazodik a görög drámák szövevényes mondavilágában és képes kibogozni a költői szöveg értelmét. Persze, lehet elidegenítő effektus is a Narrátor (Baranyi Péter) alkalmazása, a cselekmény időről időre való megállítása. Engem mindenképpen zavar ez a módszer, és azok a legjobban sikerült jelenetek, ahol a Narrátor eltűnik a színről. (De ha máskor ott van, akkor időnként meg miért nincs?) Nem tettem volna az előadásba ennyi direkt kiszólást a régi kor és a mai kor egyformaságára vonatkozóan, mert ami nyilvánvaló, az nyilvánvaló, persze lehet, hogy némely néző gyengeelméjű, de reméljük, azért nem…
Baranyi Péter
Még több humor és irónia elkélne az előadásban, (ha csak a Bocsárdi László rendezte Alkésztiszre vagy Antigonéra gondolok), de erőssége, hogy már csak a színházi térből fakadóan is személyessé, meghitté varázsolódik ez a ódon, poros, távoli korban keletkezett dráma.
Módri Györgyi, Trokán Anna és Dominek Anna
A színészi alakítások a szerep súlyától függően változnak, Keresztes Gábor (Meneláosz), Nyirkó István (Öreg szolga), Máté P. Gábor (Hírnök) nem is túl egyénített szerepek, keveset is vannak színen, a darab cselekményéhez tesznek hozzá, ám a drámai tartalomhoz nem sokat. Dominek Anna és Módri Györgyi (Kar) aláhúzzák vagy ellenpontozzák a darab történéseit, üde kis színfoltjai a játéknak. Horváth Zoltán megpróbálja Akhilleusz figuráját egyéníteni, általában sikerrel hozza az egoista nőkbálványa hőst, sajnos a játszott alak nem lopja be magát a nézői szívbe, Euripidész szándékai szerint sem.
Horváth Zoltán és Kéri Kitty
Szalma Tamás Agamemnón szerepében nagy utat jár be a darab folyamán, én nem kezdeném annyira drámaian, komolyan, súlyosan az előadást, mert így nincs hova fokozni az érzelmeket, a tragédiát. Ettől függetlenül komoly drámai alakítást látunk tőle, ahogyan Kéri Kittytől (Klütaimnésztra) is. Ő és Trokán Anna (Iphigeneia) személyessé teszik ezt a régi-régi görög tragédiát, és közelivé, családiassá, otthonossá változtatják a darab problémakörét, mintha akárkivel, velünk is megeshetne ez az eset. Ezek a családi duók, triók, kvartettek fénylenek fel elemi erővel az előadás során, ezekért érdemes megnézni az Iphigeneia Auliszban-t a Játékszínben.
Szalma Tamás
Jó előadás (szerintem iskolában 4-est érdemelne, kövezzenek meg a Szinetár Miklós rajongók!), elismerésre méltó expedíció az Iphigeneia, sajnálom viszont, hogy minden komoly, igazi színházi előadás, vállalkozás a Játékszínbe szorul a mai kultúra-ínséges időben. Aki kultúrára szomjas, tekintse meg, reméljük, sokáig játsszák még!
