Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sikerrel zárult a Kaleidoszkóp VersFesztivál

2012. október 21. 0:39
A veszprémi Pannon Várszínház versszínházi mezőnyben bizonyított, az Élőképek című produkcióért különdíjat kapott, de a komédiások-díját is elhozhatták.

Parádés véget ért az október 9-én indult 14. Kaleidoszkóp VersFesztivál a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléje nézői rekordot döntött: több mint négyezren voltak kíváncsiak a vers színházi, zenei, filmes és képzőművészeti alkotásaira. A Magyar Versmondók Egyesületének szakemberei díjesőt zúdítottak a versenyprogram résztvevőire. A veszprémi Pannon Várszínház versszínházi mezőnyben bizonyított, az Élőképek című produkcióért különdíjat kapott. A házigazda Móricz Zsigmond Színház társulatának Déryné Hadművelete a komédiások-díját ítélték oda Vándorfi László teátrumának.


Fotók: Pannon Várszínház

Lutter Imre fesztiváligazgató és Tasnádi Csaba színházigazgató szerint a 14. Kaleidoszkóp VersFesztivál minden szempontból az eddigi legsikeresebbnek mondható, amit bizonyít a neves fellépő művészek sora, az erős programkínálat, a gördülékeny lebonyolítás és a rekord nézőszám. 

Az egy héten át tartó művészeti programsorozaton félszáz rendezvény várta a színház, a zene, a filmek és a költészet kedvelőit a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. A fesztivál történetének eddigi legszínesebb programját állították össze a szabolcsi megyeszékhelyen, ahol egészen vasárnapig versenyeztek az alkotók és előadók.

A seregszemle versenyprogramjában számos amatőr és profi színész, zenész, előadó mérettette meg magát a versszínház, a verszene, a versmondás és versfilmek kategóriáiban. A 14. Kaleidoszkóp VersFesztiválra hivatásos és nem hivatásos társulatok, előadók, zenekarok, filmesek és versmondók százai érkeztek az ország minden pontjáról, illetve a határon túlról Erdélyből, a Szilágyságból, a Vajdaságból és a Felvidékről.

A versszínházi előadások közül a fődíjat a hatalmas érdeklődés mellett bemutatott Csongor és Tünde vitte a celldömölki Soltis Lajos Színháztól, mellette Kaleidoszkóp-díjjal jutalmazta a zsűri a szintén közönségsikert aratott Koltai Judit.

 

vehir.hu
további cikkek
Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. ma 15:43 Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? 2026. április 5. 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.