A kiállítás megnyitóját az 1993-ban született Jánoki Márió, születésétől fogva vak zongoraművész játéka vezette fel, majd Porga Gyula polgármester, a rendezvény védnöke mondta el köszöntőjét.
A városatya kiemelte, a képek a léleknek szólnak, egy olyan anya festményei, aki meg akarta mutatni nem látó gyermekének a világot. Ezekben a képekben benne vannak az ő tapasztalatai és érzései. A műalkotások célja örömet okozni, a valóságot megismertetni azokkal, akik elvesztették szemük világát, esetleg soha sem láttak. A képek nem hatni akarnak, hanem láttatni. A festmények különlegessége még, hogy a látóknak is megmutatja az olyan láthatatlan dolgokat, mint a szeretet. Ezek a látható és láthatatlan dolgok pedig az élet teljességét jelentik.
Csehné Huszics Márta, a Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesületének elnöke köszöntőjében arra kérte a megjelenteket, hogy csukják be a szemüket, és figyeljenek a többi érzékszervükre. Azt nem kívánja senkinek, hogy átéljék azt, hogy milyen elveszíteni a látásukat, viszont ha megpróbálunk a szemünk használata nélkül tájékozódni és észlelni dolgokat, kicsit jobban megérthetjük a vakokat és gyengén látókat. Azok is élhetnek teljes életet, akik elvesztették a szemük világát, azonban ehhez segítségre van szükségük, mind a közeli ismerősök, mind a társadalom részéről. Igyekezzünk figyelembe venni, hogy ők is ugyanolyan érző emberek, mint mi, mondta az egyesület elnöke.
A rendezvény keretében „Veszprém Megyei Látássérültekért” emlékplakettet adományoz az egyesület azoknak, akik sokat tettek vak és gyengénlátó embertársaikért. Idén a kitüntetést Veszpréminé Turcsányi Valéria, a pápai Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ igazgatója vehette át.
Romanek Inka, a kiállítás képeinek alkotója is köszöntötte az egybegyűlteket. Elmesélte, a látássérült lányán keresztül megtanulta, bár az élete sokkal nehezebb, mégis tud boldog lenni. Elmondta, gyermeke már egyetemre jár, ahol csodálják az aktivitását és derűlátását.
Sosem gondolta volna, hogy valaha festeni fog, de az anyaság kihozta belőle az alkotót. Közben ő maga is rájött, hogy mennyi gyönyörűség van a világban, amit mindenképp láttatni akart a lányával. Úgy véli, aki beletörődik a sorsába, az csak sodródik és annál nincs rettenetesebb érzés. Kezünkbe kell tehát vennünk a sorsunkat, és a nehézségekből építkeznünk, hogy igazán boldogok lehessünk, zárta köszöntőjét a művésznő.
