Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Láttatni a nem látókkal

2012. október 15. 20:35
Romanek Inka festőművész különleges, vakok és látássérültek számára is élvezhető képeit állították ki a HEMO-ban a Fehér Bot rendezvénysorozata alkalmából hétfőn.

A kiállítás megnyitóját az 1993-ban született Jánoki Márió, születésétől fogva vak zongoraművész játéka vezette fel, majd Porga Gyula polgármester, a rendezvény védnöke mondta el köszöntőjét.

A városatya kiemelte, a képek a léleknek szólnak, egy olyan anya festményei, aki meg akarta mutatni nem látó gyermekének a világot. Ezekben a képekben benne vannak az ő tapasztalatai és érzései. A műalkotások célja örömet okozni, a valóságot megismertetni azokkal, akik elvesztették szemük világát, esetleg soha sem láttak. A képek nem hatni akarnak, hanem láttatni. A festmények különlegessége még, hogy a látóknak is megmutatja az olyan láthatatlan dolgokat, mint a szeretet. Ezek a látható és láthatatlan dolgok pedig az élet teljességét jelentik.

Csehné Huszics Márta, a Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesületének elnöke köszöntőjében arra kérte a megjelenteket, hogy csukják be a szemüket, és figyeljenek a többi érzékszervükre. Azt nem kívánja senkinek, hogy átéljék azt, hogy milyen elveszíteni a látásukat, viszont ha megpróbálunk a szemünk használata nélkül tájékozódni és észlelni dolgokat, kicsit jobban megérthetjük a vakokat és gyengén látókat. Azok is élhetnek teljes életet, akik elvesztették a szemük világát, azonban ehhez segítségre van szükségük, mind a közeli ismerősök, mind a társadalom részéről. Igyekezzünk figyelembe venni, hogy ők is ugyanolyan érző emberek, mint mi, mondta az egyesület elnöke.

A rendezvény keretében „Veszprém Megyei Látássérültekért” emlékplakettet adományoz az egyesület azoknak, akik sokat tettek vak és gyengénlátó embertársaikért. Idén a kitüntetést Veszpréminé Turcsányi Valéria, a pápai Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ igazgatója vehette át.

Romanek Inka, a kiállítás képeinek alkotója is köszöntötte az egybegyűlteket. Elmesélte, a látássérült lányán keresztül megtanulta, bár az élete sokkal nehezebb, mégis tud boldog lenni. Elmondta, gyermeke már egyetemre jár, ahol csodálják az aktivitását és derűlátását.
Sosem gondolta volna, hogy valaha festeni fog, de az anyaság kihozta belőle az alkotót. Közben ő maga is rájött, hogy mennyi gyönyörűség van a világban, amit mindenképp láttatni akart a lányával. Úgy véli, aki beletörődik a sorsába, az csak sodródik és annál nincs rettenetesebb érzés. Kezünkbe kell tehát vennünk a sorsunkat, és a nehézségekből építkeznünk, hogy igazán boldogok lehessünk, zárta köszöntőjét a művésznő.

Horák János
további cikkek
Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. ma 15:43 Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? 2026. április 5. 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.