Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Száz éves Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni

2012. szeptember 7. 8:34 // Forrás: MTI
Szeptember 8-án ünnepli 100. születésnapját Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni tanár, Radnóti Miklós özvegye, szerelmes verseinek ihletője.

Gyarmati Fanni 1912. szeptember 8-án született. Édesapja, a budapesti polgári családból származó Gyarmati Dezső gyorsíróirodát működtetett magánvállalkozóként, köztisztviselőként pedig a Parlament gyorsíróirodájának volt a vezetője. Lánya később az általa alapított iskolában tanított gyorsírást.

A költő és Gyarmati Fanni szerelme 1927-ben, a baráti társaságban Fifinek becézett lány 14 éves korában kezdődött, majd miután Radnóti Miklós Szegeden ledoktorált, 1935. augusztus 11-én házasodtak össze. Közös otthonukat a Pozsonyi út 1. számú házban rendezték be. 1941-ig elsősorban Fanni tanári fizetéséből éltek, Radnóti alkalmi munkákat (szerkesztés, írás, fordítás) végzett.

Gyarmati Fanni fiatal korában szerette az utazást, a társasági életet, a versek szeretete pedig egész életét végigkísérte. A második világháború után orosz- és franciatanári diplomát szerzett. Előbb a Jurányi utcai közgazdasági középiskolában tanított gyorsírást, majd a színházművészeti főiskolán francia nyelvet.
    Ő volt az ihletője a magyar költészetben ritka hitvesi líra gyengéd hangú darabjainak. Fanni nemcsak szerelme, hanem igazi társa, barátja és kritikusa is volt a költőnek, kapcsolatuk a férfi és nő közötti egyenrangúság elfogadásán alapult.

Alakját férje számos költeményben megörökítette. Róla szól a Két karodban című vers vagy az Erőltetett menet halhatatlan sora: "és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt". A munkaszolgálatba hurcolt költő számára ő, a feleség jelentette a biztos pontot, a kapaszkodót, az élethez való köteléket. 1944-ben - nem sokkal meggyilkolása előtt - is hozzá írta verseit, a Hetedik eclogát és a Levél a hitveshez című költeményt.

Gyarmati Fanni 2008-ban a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattárának adományozta Radnóti teljes kéziratos hagyatékát.

Az özvegyet 1999-ben a XIII. kerület, majd 2005-ben Budapest díszpolgárává választották. 2009 decemberében - a Radnóti-emlékév alkalmából - a Magyar Köztársaság Középkeresztjével tüntették ki több évtizedes magas színvonalú oktatói munkájáért, valamint a Radnóti-hagyaték összegyűjtéséért, gondozásáért és közrebocsátásáért.

vehir.hu
további cikkek
Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? 2026. április 5. 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58 A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor kultúra A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor A húsvét közeledtével a boltok polcai menetrendszerűen megtelnek a csokoládényulakkal, ami elsőre egy hatalmas biológiai képzavarnak tűnik. A feltámadás legszentebb keresztény ünnepén egy apró emlősállat kerül a középpontba, aki a kertek bokrai alatt színes tojásokat dugdos a gyerekeknek. Ha a dolgok mögé nézünk, és meg akarjuk érteni ennek az abszurdnak tűnő szokásnak a hátterét, egy meglepően izgalmas történelmi és néprajzi nyomozásba csöppenünk. 2026. április 6. 11:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.