Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nemzetközi zenei összefogás

2012. augusztus 29. 11:49
Török Ádám 20 éves kora óta lép fel zenészként. Idén jelenik meg a brit és svájci zenésztársaival készített One Step Closer – Egy lépéssel közelebb a fény felé című lemeze. Az album dalait szeptemberben hallhatja először élőben a magyar közönség.

Török Ádám augusztus 29-én a Völgyikút házban beszélt új lemezéről. Elmondta, az ő ars poeticája szerint a magyar zenészeknek együtt kell működniük a nyugati kollégáikkal. Hozzátette, ez a biztosítéka annak, hogy hazai zeneművészeket ne szorítsák ki a külföldiek.


Török Ádám

Török Ádám közölte, ő ezt a filozófiát mér évek óta követi, és ennek most kézzel fogható eredménye a One Step Closer - Egy lépéssel közelebb a fény felé című album. A lemez elkészítésében részt vett Paul Camilleri, Svájcban élő brit gitáros, aki olyan nagy nevekkel dolgozott együtt, mint Paul Rossi, a Status Quo frontembere, vagy Pete Brown, a Cream szövegírója. Az albumon hallható Tom Beck, világszerte elismert svájci dobos, és Roland Sumi basszusgitáros játéka is.Török Ádám – aki a felvételeken fuvolázik és énekel  – elmondta, hogy a lemez nem csupán a zenészek összetétele miatt nemzetközi alkotás, az albumon gyakran keveredik az angol és a magyar szöveg.

A lemez első bemutatója szeptember hatodikán, este hétkor kezdődik a Völgyikút házban. A zenész közölte, a rendezvény ingyenes, de nagyon szívesen fogadná, ha az odalátogatók az album megvásárlásával anyagilag is támogatnák a zenekart. Hozzátette, szeptember hetedikén Biatorbágyon, nyolcadikán Békéscsabán, kilencedikén pedig a Magyar Dal Napján Budapesten lépnek fel. Elmondta, hatalmas büszkeséggel tölti el, hogy Svájcban a Mühle Hunzikenben, a világ egyik legnevesebb klubjában is felléphetett már a zenekar az albumon hallható felállásban.


Barbarics Tamás

Barbarics Tamás, a lemezbemutató szervezője elmondta, a rendezvény nem jöhetett volna létre, ha nem támogatja őket a Bagi kft, a Via Vomito kft, a Poligram kft, a The Empire, Bruder Balázs, és Gerecs Péter. Örömmel fogadta, hogy vannak még olyanok, akik látnak még fantáziát a blues-rock zenében. Hozzátette, mindenkit szeretettel várnak a szeptember hatodikai koncertre.

Végezetül pedig álljon itt egy kis ízelitő a zenészek munkásságából!

Horák János
Kovács Bálint
további cikkek
Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? 2026. április 5. 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58 A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor kultúra A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor A húsvét közeledtével a boltok polcai menetrendszerűen megtelnek a csokoládényulakkal, ami elsőre egy hatalmas biológiai képzavarnak tűnik. A feltámadás legszentebb keresztény ünnepén egy apró emlősállat kerül a középpontba, aki a kertek bokrai alatt színes tojásokat dugdos a gyerekeknek. Ha a dolgok mögé nézünk, és meg akarjuk érteni ennek az abszurdnak tűnő szokásnak a hátterét, egy meglepően izgalmas történelmi és néprajzi nyomozásba csöppenünk. 2026. április 6. 11:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.