Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Pécsett kezdték az évet a színházak

2012. augusztus 21. 19:30 // Forrás: MTI
A színház valamennyi ágát, irányzatát, megjelenési formáját fontosnak nevezte kormányzati szempontból a kultúráért felelős államtitkár kedden Pécsett.

L. Simon László az első alkalommal megszervezett országos színházi évadnyitón mondott beszédében hangoztatta: "Nem engedhetjük meg magunknak, hogy e rendkívül színes, változatos, tagolt színházi világot valamiféle egyirányú csatornába tereljük".

Színházigazgatók, szakmai szervezetek vezetői, neves színművészek előtt az államtitkár szólt arról is, hogy a gazdasági válság ellenére a színházi rendszer finanszírozása nem került látványosan olyan rossz helyzetbe Magyarországon, mint Európa több országában. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy bár a teátrumok állami támogatása nem csökken, sőt, a szándék az, hogy lehetőség szerint emelkedjen, egyes intézmények a fenntartó önkormányzatok szűkös anyagi lehetőségei miatt kevesebb pénzből gazdálkodhatnak. Ezért fel kell készülni arra, hogy a jelenleginél nagyobb mértékben vonjanak be magántámogatókat, magánfenntartókat a színházi rendszerbe.


L. Simon László (MTI-fotó: Kálmándy Ferenc)

L. Simon László elfogadhatatlannak nevezte azt, hogy egyes vállalkozások visszaélnek a társasági adókedvezmény nyújtotta lehetőségekkel, és megcsapolják azokat az összegeket, amelyekről az állam azért mond le, hogy e források a cégektől közvetlenül a színházakhoz kerülhessenek. "Ez ellen, ha kell, a jogszabály megváltoztatásával is fel fogunk lépni, mert nem engedhető meg, hogy ezeket a pénzeket kalandorok elvigyék az államtól és a művészettől" - mondta.

Az államtitkár kitért arra, hogy ősszel változás várható a művészeti kitüntetések rendszerében, hogy több, a Kossuth-díj alatti elismerés értéke, presztízse nagyobb legyen. Az előadóművészet öt, bruttó 200 ezer forint pénzjutalommal járó díj tekintetében érintett a várhatóan szeptember végén megjelenő rendeletben.
A tervek szerint Jászai Mari-díjat évente tizenhárom helyett heten, Harangozó Gyula-díjat hét helyett ketten kapnának, Nádasdy Kálmán-díjat kettő helyett egy művész vehetne át. A Blattner Géza- és a Hortobágyi Károly-díjat kétévente egy művésznek ítélnék oda. A kitüntetettek száma csökken, a díjjal járó pénz azonban nő: a Jászai- és a Harangozó-díjasok 1,395 millió forintot, a Nádasdy-díjasok 930 ezret, a Blattner- és Hortobágyi-díjasok 697,5 ezret kapnának.

L. Simon László a művészeti szabadságról szólva annak a véleményének adott hangot, hogy az alaptörvényben rögzített jog, e területen nincs keresnivalója az államnak és a politikának. Arra kérte a fenntartók képviselőit, ne akarjanak beleszólni, hogy a teátrumok milyen darabokat, milyen szereposztásban tűznek műsorra. A színházak vezetőinek figyelmét ugyanakkor arra hívta fel, hogy a fenntartók szóvá tehetik, ha az intézmények több bemutatót vállalnak, mint amennyit a színház anyagi lehetőségei megengednek.

Az államtitkár elmondta: készült egy kimutatás a hazai színházak vezetőinek fizetéséről, a teátrumok prémiumrendszeréről, fenntartásáról, amelyet összehasonlítottak több ország hasonló adataival. "Amit eddig látunk az azt jelzi, hogy a társadalom átlagfizetéséhez képest igen jól keresnek a színházi vezetőink" - mutatott rá. Mint hozzáfűzte, a rendelkezésre álló pénzügyi mutatók a rendszer átgondolására ösztönöznek, amely nem azt jelenti, hogy pénzt akarnak elvenni tőlük, csak azt, hogy a jelenlegi helyzetben mindenkinek felelősen, a korábbinál szigorúbban kell gazdálkodnia.

L. Simon László sajnálatosnak nevezte a szolidaritás hiányát a színházi szférában. Úgy vélte: nem szerencsés aláírást gyűjteni egy darab bemutatása ellen színházi dolgozóknak, és ugyanezért a kormányhoz fordulni a művészet szabadságát hangoztató kritikusoknak. Döntse el a közönség, hogy meg akarja-e nézni az előadást, vagy sem.

L. Simon László beszédében szólt a közművelődés, a kulturális és művészeti szféra előtt álló kihívásokról is. Megítélése szerint kiemelten fontos feladat, hogy az általa Facebook-generációnak nevezett nemzedéket a virtuális közösségi terekből sikerüljön behozni a valós közösségi terekbe. Úgy vélte: ebben a színháznak óriási szerepe lehet. "Mindannyian érdekeltek vagyunk abban, hogy a következő években, évtizedekben is legyen értő közönsége az irodalomnak a múzeumoknak, a teátrumoknak. Ezt a hihetetlen nagy feladatot csak átgondoltan, az oktatással együtt stratégiát alkotva, finom munkával lehet megoldani" - hangsúlyozta.

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere, aki Rázga Miklóssal, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójával együtt megnyitotta az idei pécsi színházi évadot, örömének adott hangot, hogy a közelmúltban nemzeti előadóművészeti szervezet státuszt kapott pécsi színház elmúlt évada kiemelkedő sikert hozott: a teátrum látogatóinak száma és jegybevételei egyaránt nőttek.

vehir.hu
további cikkek
Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? 2026. április 5. 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58 A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor kultúra A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor A húsvét közeledtével a boltok polcai menetrendszerűen megtelnek a csokoládényulakkal, ami elsőre egy hatalmas biológiai képzavarnak tűnik. A feltámadás legszentebb keresztény ünnepén egy apró emlősállat kerül a középpontba, aki a kertek bokrai alatt színes tojásokat dugdos a gyerekeknek. Ha a dolgok mögé nézünk, és meg akarjuk érteni ennek az abszurdnak tűnő szokásnak a hátterét, egy meglepően izgalmas történelmi és néprajzi nyomozásba csöppenünk. 2026. április 6. 11:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.