Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

120 ezer látogatót fogadott a Völgy

2012. augusztus 6. 16:56
Bezárta kapuit a 22. Művészetek Völgye – július 27-től augusztus 5-ig Kapolcson és Taliándörögdön összesen 29 helyszínen 800 programot tartottak 1500 fellépő közreműködésével.

Mivel a jelentősen csökkentett költségvetés (81 millió forint) és a július elejéig tartó bizonytalanság ellenére is sikeres volt a fesztivál, a közönség, a művészvilág és a falvak lakói döntöttek: a jövőben is szükség van a Művészetek Völgyére. A rendezvényekre a becslések szerint idén mintegy 120 ezren látogattak el - téjékoztatta lapunkat Naszály György, a rendezvény sajtófőnöke.

Ismét óriási érdeklődés övezte a helyi portákon működő művészudvarok programjait - a Kaláka-udvar (itt például 150 előadó lépett fel, s a versműhelyben a tíz nap alatt 180 új vers született), a Palya-udvar és Hobo tíz napos monstre koncertsorozata egyaránt nagy sikert aratott, de sokszor telt meg a blueszenekarokat felvonultató Blue Spot Café udvara is. Sokakat vonzott a Historikus zenei minifesztivál, a Muharay Hagyományőrző Szövetség fellépései, a Zöldprogramok, a mintegy 50 kiállítás, az Írószövetség Király-udvarban szervezett programjai, a Kobuci kert, a Református udvar, az Ősök Háza, a Kaposvári Egyetem Művészeti Kar hallgatóinak fellépései. Az új helyi szerveződések közül kiemelendő Orsós János bácsi udvara, amely Színek a cigány kultúrából... címmel, a helyi roma kultúra értékeit mutatta be.

  
A Fesztivál tíz napja alatt 160 árus és 60 ideiglenes vendéglátó, 110 völgymunkás, valamint 400 önkéntes szolgálta a fesztiválozókat. A völgyvendégek idén összesen 250 liter vért adtak. A Művészetek Völgye hivatalos honlapjának 110 ezer egyéni látogatója volt, 320 ezer oldalt töltöttek le. A legnépszerűbb közösségi portálon az elmúlt két hét alatt napi 18 ezer látogatót regisztráltak.  

vehir.hu
további cikkek
Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? 2026. április 5. 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58 A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor kultúra A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor A húsvét közeledtével a boltok polcai menetrendszerűen megtelnek a csokoládényulakkal, ami elsőre egy hatalmas biológiai képzavarnak tűnik. A feltámadás legszentebb keresztény ünnepén egy apró emlősállat kerül a középpontba, aki a kertek bokrai alatt színes tojásokat dugdos a gyerekeknek. Ha a dolgok mögé nézünk, és meg akarjuk érteni ennek az abszurdnak tűnő szokásnak a hátterét, egy meglepően izgalmas történelmi és néprajzi nyomozásba csöppenünk. 2026. április 6. 11:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.