Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 8. Dénes
Veszprém
5°C
2026. április 8. Dénes
Veszprém
5°C

Zene és fények az Íródeák udvarán

2012. július 3. 8:49
Mire számíthat az, aki idén július 4. és 7. között betér az Íródeák udvarába? Babják Tamással, az Íródeák Művészeti Udvar főszervezőjével beszéltünk erről.

– Mesélnél arról, hogy valójában mi az Íródeák Művészeti Udvar?

– Amióta megnyílt az Íródeák Kávézó és Teaház, foglalkozunk kiállításokkal, és néha zenés esteket is rendezünk. Négy éve úgy gondoltuk, jó lenne ezeket a programokat egy rendezvény keretében összehozni, így született meg az Íródeák Művészeti Udvar.

– Idén milyen programokra számíthatunk?

– Ebben az évben a nagyon sok zenei program mellett lesz nyitott műterem festőkkel, fotósokkal, grafikusokkal. Ebben bárki részt vehet, aki kedvet kap hozzá, pénteken este pedig fényfestés várja a közönséget. A székesfehérvári MéhKasAula hozza a diáit és üvegfestményeit, amelyeket aztán kivetítenek a környező épületek falaira.

– Miben változott a Művészeti Udvar az évek alatt?

– Az első évben rengeteg kézműves állított ki – keramikusok, álarckészítők, origamisok. Egyszóval nagyon vegyes volt a társaság. Amikor pedig elkezdődtek a zenei programok, a kézművesek a háttérbe szorultak – tavaly már csak egy-két alkotó jött el.

– Kaptatok valamilyen segítséget a szervezésben?

– Sokat segít a Poller Imre által vezetett ITTMOST egyesület, ők a pénteki nap fő szervezői. Egyébként ők mindig jelen vannak az életünkben, hiszen évente általában egy-két programot köszönhetünk nekik. A zenei előadók többsége pedig az Élő-Zene Egyesület tagjai, és az ő barátaik.

– Kinek ajánlod az Íródeák Művészeti Udvart?

– Igazából mindenkinek. A zenei produkciókat általában akusztikus hangszeren adják elő, ezért aki szereti a gitárzenét, annak mindenképp itt a helye. Este a zenekari előadások pedig lehet, hogy inkább a fiatalabb korosztályoknak fekszenek majd.


A rendezvény részletes programja megtekinthető az alábbi linken:
http://www.irodeakteahaz.hu/view/aktualis

A MéhKasAula Kulturális Közhasznú Egyesület honlapja:
http://www.mehkasaula.hu/

Az ITTMOST egyesület blogja:
http://ittmost.blog.hu/

Élő-Zene Egyesület:
http://www.elo-zene.hu/
 

Horák János
Kovács Bálint
további cikkek
Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? 2026. április 5. 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58 A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor kultúra A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor A húsvét közeledtével a boltok polcai menetrendszerűen megtelnek a csokoládényulakkal, ami elsőre egy hatalmas biológiai képzavarnak tűnik. A feltámadás legszentebb keresztény ünnepén egy apró emlősállat kerül a középpontba, aki a kertek bokrai alatt színes tojásokat dugdos a gyerekeknek. Ha a dolgok mögé nézünk, és meg akarjuk érteni ennek az abszurdnak tűnő szokásnak a hátterét, egy meglepően izgalmas történelmi és néprajzi nyomozásba csöppenünk. 2026. április 6. 11:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.