A humoros, groteszk önvizsgálat-revüben a különleges technikai megoldásokat kedvelő Tünet Együttes egy speciális tükörfal segítségével teremti meg azt a vívódásokkal teli belső világot, amelynek elfojtására, titkolására folyamatosan „alibit” gyártunk. Miközben a saját nevükön szereplő előadók a zenés-táncos kihallgatás során magukról is vallanak, a néző a saját tükörképével is farkasszemet nézhet. A produkció bemutatása óta jelentős hazai és külföldi karriert futott be.
A 2007-es előadás méltán nyert sok hazai és külföldi díjat, mert tényleg sokoldalú és humoros. Szerencsére nem „csak” táncelőadás, bár a táncos részek is figyelemre méltóak, hanem a szöveges, az intellektusra ható részek is lekötnek és húsbavágóan igazak. (Dramaturg Peer Krisztián.)
Az Alibiben a háttérben (a tükörfal mögött) zajlanak a lényegi dolgok; ott történik meg mindaz, amiről ebben a sokbeszédes műben nem ejtenek egyetlen szót sem. A szorongás (angst), a szerelem, az eltemetett-titkos vágy a tárgya a gyönyörűen koreografált, lírai duóknak – írja Horeczky Krisztina: Csodálatos elme című cikkében. Valóban, ez a sokféleképp megvilágítható tükörfal az előadás nagy ötlete, az arc és a mellé-mögé vetített másik személyiség, a sohasem megfogható, megérinthető másik, a pár hiányzó tagja. Ez hordozza a darab lírai, kozmikus üzenetét.
…szomorú ez az egyedülálló munka: az intimitást, a szépséget, a fájdalmat üveg mögé zárja; előtérben a látszat, a mindennapi banalitás, a kabaré-móka-revü, a durvaság és az önérzet eltiprására irányuló emberkísérletek. (Horeczky Krisztina) Ezek az emberkísérletek hihetetlenül viccesen vannak megkomponálva, Szandtner Anna például színészetének teljes skáláját lepergeti nekünk percek alatt a képzeletbeli meghallgatáson. Személyes kedvencem pedig az „És te, Szabó Márta, te mit tettél le az asztalra?” kezdetű rész. Egyre groteszkebb pózokba csavarodva egyik kedvenc színésznőm vall magáról, gyermektelenségéről, sorsának ellentmondásairól, majd közbejön Kövesdi Laci és „szétbarmolja” a kihallgatás kegyetlenségét, hülyét csinál a kérdezőkből. (Később ő is kihallgatóvá válik majd az előadás során.)
A két pár, akik mindnégyen azt hiszik, tévét néznek, közben egy másik házaspár hús-vér problémáit bámulják élő egyenesben. A három nő (Furulyás Dóra, Szabó Márta és Szandtner Anna), akik tükörfénynél bukják fel a feleség szerep sablonmondatait odaillő népdalrészletekkel ötvözve, majd groteszk sztriptíztáncot lejtenek párjuknak (Szász Dániel, Gőz István, Kövesdi László), mialatt azok gépiesen onanizálnak.
Ironikus és önironikus, sírva röhögünk, kegyetlenül igaz mondatok röpködnek a másfél óra alatt, tükörbe nézhetünk magunk is, ha épp van kedvünk hozzá. Az alkotókat biztosan elszámoltatta ez az előadás magukkal, azért olyan borzasztóan szórakoztató az egész, mert az ő vérükre megy (és nem a miénkre), mert igazat mondanak. Egy generáció, egy korszak képe bomlik ki a szembenézés alatt, egyéni sorsokon átsejlik a nagy egész, a mindannyiunk hülyesége, bénázása ebben a kelet-közép-európai medencében. Ne a tükröt szidd, ha a képed ferde!
Fotó: Dusa Gábor
