Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 7. Herman
Veszprém
16°C
2026. április 7. Herman
Veszprém
16°C

Sűrű programok és sikerek a Petőfiben

2012. április 17. 19:17
Lezajlott a „Költészet hete”, a Pomádé király új ruhája a Művészetek Palotájában, A kis herceg a Tháliában – pezseg az élet a Petőfi Színházban.

Április 17-én, kedden sajtóbeszélgetésen számolt be Oberfrank Pál színházigazgató a Veszprémi Petőfi Színház aktuális programjairól, elért sikereiről. Az igazgató elmondta, Eperjes Károly immár jól érzi magát (kapcsolódó cikk: Eperjes Károly már játszik), a múlt héten fellépett a Chioggiai csetepaté című darabban, amely nagy sikert aratott a középiskolások körében is.

A „Költészet hete” színházi programsorozat során számos eseménnyel várták az érdeklődőket, fellépett például Kézdy György, Dinnyés József, komoly érdeklődés mellett zajlott a Petőfi Versmondó Találkozó, és sokan voltak kíváncsiak a Szeretetnyelv című produkcióra.

A Petőfi azzal büszkélkedhet, hogy három darabját is meghívták vendégelőadásnak illetve versenydarabnak; a Pomádé király új ruháját kétszer adták elő az elmúlt hétvégén Budapesten a Művészetek Palotájában, A kis herceg pedig bekerült a Thália Színház gyermekbérletébe. – Minden budapesti vendégszereplés emeli a színház tekintélyét, és komoly sikerként értékelhető. Ugyanígy hatalmas teljesítmény, hogy az Értelem és érzelem című előadásunk meghívást kapott a Pécsi Országos Színházi Találkozóra – emelte ki Oberfrank Pál.

Az igazgató színháztörténeti pillanatként értékelte, hogy múlt pénteken a Vígszínház és a Pesti Színház vendégjátékaként Veszprémben láthatta a közönség a Játék a kastélyban című darabot, és megjegyezte: felmerült a lehetőség arra, hogy a Petőfi valamelyik előadása bekerülhessen a Vígszínház programjába.

– A felsoroltakból is látszik, valóban komoly és minőségi munka folyik a Petőfi Színházban, célunk, hogy magas színvonalú előadásainkkal maradéktalanul kiszolgáljuk közönségünket – hangsúlyozta az igazgató, aki a jövő évad programjáról és a társulat jövőbeli alakulásáról csak részleteket árult el. Annyi bizonyos, hogy a 2012/2013-as évadban Veszprémben rendez többek között Valló Péter, Szinetár Miklós, Nagy Viktor és Hargitai Iván; láthatjuk Kisfaludy Károly Csalódások és Euripidész Iphigeneia Auliszban című darabját; és Kovács Gergely friss diplomás színész mellett több vendégszínész is megfordul majd a teátrumban. – Óvatos vagyok a társulatváltoztatással, nagyon szeretem a munkatársaimat, és a mindenki által tapasztalható nehéz helyzetben – amennyire csak lehet – próbálom védeni a társulatot – nyilatkozta Oberfrank Pál direktor.
 

Szaksz Balázs
Kovács Bálint
további cikkek
Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? 2026. április 5. 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58 A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor kultúra A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor A húsvét közeledtével a boltok polcai menetrendszerűen megtelnek a csokoládényulakkal, ami elsőre egy hatalmas biológiai képzavarnak tűnik. A feltámadás legszentebb keresztény ünnepén egy apró emlősállat kerül a középpontba, aki a kertek bokrai alatt színes tojásokat dugdos a gyerekeknek. Ha a dolgok mögé nézünk, és meg akarjuk érteni ennek az abszurdnak tűnő szokásnak a hátterét, egy meglepően izgalmas történelmi és néprajzi nyomozásba csöppenünk. tegnap 11:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.