Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
11°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
11°C

Szomszédvári rangadó a négybe kerülésért

2012. február 23. 22:41
Szombaton (18:15) a nagy rivális Siófokhoz látogatnak a veszprémiek a női kézilabda élvonalban. A győztes óriási lépést tesz a legjobb négy közé jutásért.

Mint ismeretes, a bakonyiak egy héttel ezelőtt nagy csatában hajtottak fejet a KEK-ben vitézkedő (s ugyanott címvédő) fővárosiaknak.

– Kevés volt a jó egyéni teljesítmény a csapatomban. A Ferencváros legyőzéséhez többre lett volna szükség – összegzett röviden Gyurka János.

A bajnokság második helyezettje után a harmadik helyen álló Siófok vár a Veszprém Barabás KC együttesére az NB I alapszakaszának 19. fordulójában. A két együttes rivalizálása – mely még a másodosztályba vezethető vissza – pedig külön pikantériát ad az összecsapásnak. Ami a múltat illeti, az elmúlt évek párharcainak mérlege erős bakonyi dominanciát mutat. Igaz, idén ősszel a tópartiak megtörték rossz sorozatukat és egy végletekig kiélezett meccsen nyerni tudtak a Március 15. utcai sportcsarnokban.

– Minden szempontból derbinek tekinthető a szombati ütközet. Úgy vélem, idegenben még nehezebb dolgunk lesz, mint volt a Ferencváros ellen. Ahhoz, hogy Siófokról pontot vagy pontokat tudjunk elhozni, a kapuban, védekezésben és támadásban egyaránt magabiztos, jó teljesítményekre lesz szükségünk. Nem szabad a lányoknak a másikra várni, hanem mindenkinek meg kell mutatnia azt, amit tud – húzta alá a tréner.

Óriási a tülekedés a 3-6. helyig a bajnokságban (a részletes tabellát a cikkünk alján találja). A Balaton-parti klub előnye jelenleg négy pont a mieinkkel szemben. Imre Vilmos együttesének azonban van még egy kellemesnek cseppet sem ígérkező „kirándulása” a Fradihoz, míg a mienk az utolsó három fordulóban a Szekszárddal (otthon), a Dunaújvárossal (idegenben), majd végül a Békéscsaba ellen hazai pályán zárják az alapszakaszt. A VBKC tehát győzelme esetén nagy lépést tehetne a hőn áhított elődöntős helyezés felé, míg egy esetleges vereség esetén lépéshátrányba kerülne a vetélytársakkal szemben.

– Négy forduló van hátra az alapszakaszból, nagyon sok mindent meghatározhat az előttünk álló csata. Ismerjük a Siófokot oda-vissza. Bízom benne, hogy a játékosaim fel tudnak nőni a feladathoz és meg tudják oldani azt.

Jó hír a veszprémi szimpatizánsok számára, hogy az ujjtörés után gyógyuló Földes Katát leszámítva várhatóan mindenki hadra fogható lesz a kiemelt fontosságú találkozón.

Hét válogatottat ad a két együttes

Karl-Erik Böhn szövetségi kapitány Eb-selejtezőre készülő 28-as keretében négy veszprémi (Kiss Éva, Bulath, Anita, Hornyák Dóra és Juhász Gabriella), valamint három siófoki (Herr Orsolya, Bódi Bernadett és Bogdanovic Annamária) kapott helyet.

Tabella
1. Győri Audi ETO KC 18 18 719–425 +294 36
2. FTC 18 15 3 620–543 +77 30
3. Siófok KC 18 11 2 5 525–499 +26 24
4. ÉTV-Érdi VSE 18 11 7 498–484 +14 22
5. Váci NKSE 18 10 1 7 511–458 +53 21
6. Veszprém Barabás KC 18 9 2 7 507–526 –19 20
7. DVSC 18 8 10 494–545 –51 16
8. Budapest Bank Békéscsaba 18 6 3 9 465–521 –56 15
9. Alcoa Fehérvár KC 18 6 2 10 479–523 –44 14
10. Dunaújvárosi REK 18 4 1 13 539–598 –59 9
11. UKSE Szekszárd 18 2 2 14 454–575 –121 6
12. Kiskunhalas NKSE 18 1 1 16 471–585 –114 3

Női kézilabda NB I 19. forduló:
Február 25. (szombat) 18:15
Siófok-Galerius FürdőVeszprém Barabás KC
Siófok, Szépvölgyi út 2.
TV: SportKlub

Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.