Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
12°C
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
12°C

Holdinggá alakul a balatoni halászat

2008. augusztus 25. 11:03 // Forrás: Magyar Nemzet
A Balatoni Halászati Zrt. igazgatósága áldását adta arra, hogy a cég holdinggá alakuljon jövő év elejétől, leányvállatokba szervezve a profitorientált tevékenységeit, de a társaság szeptember 5-én esedékes közgyűlése hozza majd meg a végső döntést - számolt be Varga László a társaság termelési igazgatója pénteken.
Mint kifejtette, a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., valamint a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) kezelésében lévő állami tulajdonú társaságban a tervek szerint külön kft-k veszik majd át a tógazdaságok működtetését, és a kereskedelmi és a halfeldolgozási tevékenységet. A társaságokban 50 százalék, mínusz egy szavazati arányban lehet majd vállalkozói tőke. A kereskedelmi tevékenységet átvevő kft a tervek szerint szövetkezeti formában működhetne a jövőben, amennyiben sikerül megnyerni haltermelőket, hogy szövetkezzenek az értékesítésre. Az anyacégnél maradnak majd a közcélú feladatok, a halállomány szabályozása, a horgásztatás, vagy a halőri teendők.

Varga László arról is beszámolt, hogy a kormány a közelmúltban 150 millió forintos kölcsönről döntött a forráshiányos balatoni cég számára, stabilitásának megőrzése érdekében. A balatoni halászat ugyan az elmúlt évet csekély nyereséggel zárta, de jelentős adósságállományt görget maga előtt. Legfőbb bevételi forrása hajdan az angolna értékesítéséből származott, amelynek jelentősége a balatoni angolnatelepítés megtiltásának következtében tíz éve nem mérvadó. A gazdasági nehézségekkel küszködő társaság pár éve kapott már 200 millió forintos kölcsönt a korábbi vagyonkezelőjétől, amely követelés nagyságrendjének erejéig jutott ez év elején a BFT 32 százalékos kezelői joghoz.

Füssy Angéla
további cikkek
Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben Európa Sportrégiója Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. ma 15:03 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány választás 2026 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány Példátlan szociológiai paradoxon rajzolódik ki a hazai belpolitikában, ugyanis a rendszer elleni lázadás élére éppen az a jól szituált városi középosztály állt, amelyik az elmúlt tizenöt év gazdaságpolitikájának legnagyobb nyertese volt. A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában megrendezett beszélgetésen Hont András, Németh Róbert és Hoppál Hunor élesen kritizálták az uralkodó elit hibáit, rávilágítva a trónkövetelők súlyos morális és információs deficitjére is. Az elemzők szerint a tartalom nélküli apátia olyannyira elhatalmasodott az ellenzéki térfélen, hogy a változást akaró tömeg manapság egy száraz zsömlére is hajlandó lenne leszavazni. ma 21:29 Békét sürgetett XIV. Leó pápa közélet Békét sürgetett XIV. Leó pápa XIV. Leó vasárnap délelőtt a Szent Péter téri szabadtéri oltárnál mutatott be misét, majd délben a bazilika központi lodzsájáról olvasta fel olasz nyelvű húsvéti beszédét. tegnap 14:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.