Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
12°C
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
12°C

Pannon Egyetem sálálálá

2008. augusztus 25. 9:17
Lezajlott a Pannon Egyetem gólyatábora Egerben. Idén nagy szervezést igényelt, hiszen, most mind a négy kar együtt tartotta a tábort, három napig. A gólyákat versenyek, sportprogramok, ismerkedési programok várták. Segítségükre a patronok voltak, akiket a felsőbbéves jelentkezők közül választottak ki. Az ő feladatuk volt, hogy felvilágosítsák a gólyákat, és segítsenek a feladatoknál.
21-én kezdődött, már reggel érkeztek regisztrálni a gyorsabb gólyák. A közös utazásnak köszönhetően az sem volt probléma, hogy esetleg valaki nem jut el a helyszínre, és már az utazás alatt többen összeismerkedhettek. Az érkezés napján is programokkal várták az „újakat”. Este vacsora, majd bográcsozás. A bográcsozással kezdetét vette a verseny, a zsűrinek munkát adva. Pénteken jött el az idő az igazi vetélkedésre. Ebéd után gyülekezés, majd különböző állomásokon különböző feladatok vártak rájuk, ahol gyűjthették a pontokat. Este pedig kezdetét vette a nagyvetélkedő a Dr. Kemény Ferenc körcsarnokban. Szombaton este végre elérkezett a várva várt Gálaest. A csapatoknak színdarabot kellett előadni, amit a zsűri szintén pontokkal jutalmazott. Majd a pontok összeszámlálása után kihirdették az eredményeket, és a két legjobb patront, akik ha tudtak volna sem juthattak volna igazán szóhoz, hiszen a tábor végére már nem maradt sok hangjuk, a folyamatos kántálástól. Közben voltak még különböző szak-, és kartájékoztatók, minden este buli, medence, ballonlabda, chill-out rész. Természetesen nem a győzelem, hanem a részvétel volt a fontos, azaz, hogy a gólyák megismerhessék egymást. Ők már mindenképp nagy előnnyel fognak indulni, hiszen már ismerik néhány szaktársukat, szakképviselőiket.

Ódor Eszter
további cikkek
Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben Európa Sportrégiója Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. ma 15:03 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány választás 2026 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány Példátlan szociológiai paradoxon rajzolódik ki a hazai belpolitikában, ugyanis a rendszer elleni lázadás élére éppen az a jól szituált városi középosztály állt, amelyik az elmúlt tizenöt év gazdaságpolitikájának legnagyobb nyertese volt. A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában megrendezett beszélgetésen Hont András, Németh Róbert és Hoppál Hunor élesen kritizálták az uralkodó elit hibáit, rávilágítva a trónkövetelők súlyos morális és információs deficitjére is. Az elemzők szerint a tartalom nélküli apátia olyannyira elhatalmasodott az ellenzéki térfélen, hogy a változást akaró tömeg manapság egy száraz zsömlére is hajlandó lenne leszavazni. ma 21:29 Békét sürgetett XIV. Leó pápa közélet Békét sürgetett XIV. Leó pápa XIV. Leó vasárnap délelőtt a Szent Péter téri szabadtéri oltárnál mutatott be misét, majd délben a bazilika központi lodzsájáról olvasta fel olasz nyelvű húsvéti beszédét. tegnap 14:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.