Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
13°C
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
13°C

Szent István személyes teljesítménye a történelem

2008. augusztus 21. 18:11
A Veszprém megyei Királyszentistvánon immáron 15. alkalommal rendeztek Szent István Napokat augusztus 20-án. A településen minden évben hagyomány, hogy az ott élők együtt ünnepelnek a határon túli testvértelepülések valamint a környékbeli falvak vezetőivel, képviselőivel. Ez alkalommal Hajmáskér, Sóly, Litér, Vilonya és Papkeszi települések polgármestereit köszönthette Kőszegi Ferenc, Királyszentistván első embere.

Az augusztus 20-i ünnepség szónoka a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke volt. Beszédében Pál Béla megemlékezett az államalapító Szent István királyról, aki –ahogy fogalmazott- egyike azoknak, akik nélkül az életünk ma biztosan nem lenne az, ami, egyike azoknak, akiknek személyes teljesítménye a történelem. A KDRFT elnöke szerint, olyan településeken élünk, ahol István királyt látták a kövek.

„E földön, ezen a vidéken, ahol falvak viselik a honfoglalók és Szent István nevét, ma is éreznünk kell azokat a perceket, amikor az ifjú király lépdelt a sólyi templom felé, ahol a legenda szerint a mindent eldöntő csata előtt fohászkodott Istenhez.”- fogalmazott az elnök.

 Pál Béla köszöntőjében arról is beszélt, hogy ez az ünnep mindig a nemzeti fennmaradás megidézéséről szól, hogy legyen alkalom a történelmi számvetés elkészítésére. „Azok, akik István korában kövekből építettek templomot, még nem tudták, hogy történelmet csinálnak. Nem tudták biztosan, de a szívük mélyén érezték, hogy a mindennapi küzdésnek és az áldozatoknak igenis értelme van. És az idő igazolta az elődöket.”- tette hozzá.

A KDRFT elnöke kiemelte, Magyarország történelmében új fejezet kezdődik: az európai pénzek felhasználásával az ország történetének legnagyobb fejlesztési programját hajthatjuk végre. Ehhez azonban meg kell teremteni az erős alapokat.

„Az államalapító korának ma különösen aktuális és érvényes üzenete van. Ahhoz, hogy európaivá váljuk, nem elég egyszerűen beköltözni Európába – hanem nemzeti hagyományainkat megőrizve, de európai módon kell berendeznünk az országot és az életünket.”- fogalmazott Pál Béla.

Az ünnepi beszédet követően Bikádi László, sólyi református lelkész áldotta meg az új kenyeret, majd ezt követően Pál Béla, a KDRFT elnöke, Kőszegi Ferenc Királyszentistván polgármestere valamint a meghívott települések vezetői és képviselői megkoszorúzták az államalapító fából készült szobrát a Szent István Parkban.

Zatkalik-Peresztegi Virág
további cikkek
Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben Európa Sportrégiója Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. ma 15:03 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány választás 2026 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány Példátlan szociológiai paradoxon rajzolódik ki a hazai belpolitikában, ugyanis a rendszer elleni lázadás élére éppen az a jól szituált városi középosztály állt, amelyik az elmúlt tizenöt év gazdaságpolitikájának legnagyobb nyertese volt. A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában megrendezett beszélgetésen Hont András, Németh Róbert és Hoppál Hunor élesen kritizálták az uralkodó elit hibáit, rávilágítva a trónkövetelők súlyos morális és információs deficitjére is. Az elemzők szerint a tartalom nélküli apátia olyannyira elhatalmasodott az ellenzéki térfélen, hogy a változást akaró tömeg manapság egy száraz zsömlére is hajlandó lenne leszavazni. ma 21:29 Békét sürgetett XIV. Leó pápa közélet Békét sürgetett XIV. Leó pápa XIV. Leó vasárnap délelőtt a Szent Péter téri szabadtéri oltárnál mutatott be misét, majd délben a bazilika központi lodzsájáról olvasta fel olasz nyelvű húsvéti beszédét. tegnap 14:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.